BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb részt adnának el a PKN Orlenből

Ha a lengyel kormány nem járul hozzá ahhoz, hogy a PKN Orlen részt vegyen a tervezett nagy közép-európai olajkonszern létrehozásában, a kincstárügyi minisztérium fontolóra veszi a plocki olajóriás privatizációja harmadik szakaszának megindítását - közölte Tadeusz Soroka kincstárügyi miniszterhelyettes szerdán, az 1. nemzetközi olaj- és gázkonferencián, amelyet az aznap Varsóban megnyílt 8. nemzetközi olaj- és gázvásárral egy időben tartanak a lengyel fővárosban. Zbigniew Wróbel, a PKN Orlen elnöke korábban úgy nyilatkozott, hogy a cég igazgatósága szeptember 25-én terjeszti a felügyelőbizottság elé a közép-európai olajkonszern létrehozására vonatkozó stratégiáját. Ha a tanács jóváhagyja ezt, a tervezet a kincstárügyi minisztériumhoz kerül.

Az Orlen elnöke szerint a közép-európai konszern tagja lehetne a lengyel nagyvállalaton kívül a magyar Mol Rt., az osztrák OMV és a görög Hellenic Petroleum. Wróbel hangsúlyozta, hogy a konszern létrehozásának konkrét munkálatait még Lengyel- és Magyarország EU-csatlakozása, jövő május 1. előtt el kellene kezdeni, mert az uniós jog korlátozza az új cégszövetségek kialakítását. A Mol és az OMV egyaránt ajánlatot tett a 2001-ben meghirdetett, de végül befagyasztott versenytárgyaláson a PKN Orlen 17,58 százalékára. A lengyel kincstárnak jelenleg 10 százaléka van a PKN Orlenben, és a Nafta Polska állami holdingon keresztül további 17,58 százalékkal, így összesen mintegy 28 százalékkal rendelkezik. (Reuters)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.