Útravaló
Körkép 2003
A Körkép című antológia évtizedek óta nem csak azért népszerű, mert az ünnepi könyvhéten fél áron kapható, hanem azért is, mert képet ad egy év magyar kisprózai terméséről. Az idei Körkép a magyar próza sokféleségéről árulkodik. Körmendy Zsuzsanna jó ízléssel állította össze a 19 kortárs magyar író kisprózájából álló válogatást, amelyben a realista prózától az abszurd történetekig sokféle szín megtalálható. Petőcz András például rejtélyes, költői novellájával tűnik ki, Podmaniczky Szilárd a szokásos humorával - egyébként is: több író sajátja a finom vagy fanyar humor. A kötet vége felé Tar Sándor novellája megkoronázza a kisprózai csokrot, ez a talányos, elképesztően erős atmoszférájú elbeszélés döbbenetes képet fest brutális világunkról.
A bogyósgyümölcs-kertész fia
Mostanában fajsúlyos kötetekkel jelentkeztek a középnemzedék tagjai. Ilyen Háy János könyve, amelyben mindegyik írás megáll önmagában is, de a novellák remek regénnyé állnak össze. A kötet humorát sejteti már a cím is, hiszen a bogyósgyümölcs-kertész fia nem más, mint a ribizlitermelő fia - ám ez utóbbi hogy hangzana? A hasonló terjedelmű novellák a gyermekkortól a kíváncsi, majd lázadó kamaszkoron át a fiatal felnőttig követik időrendi sorrendben a bogyósgyümölcs-kertész fiát, fejlődését, érését. Ráismerünk arra a világra, amelyben az 1960-ban született Háy János felnőtt, érezzük a szagokat, képek tolulnak elénk. Számomra a legélvezetesebb a Balaton-novella volt, amely önmagában is kész regény. Háy János friss humorral, sok bájjal és játékossággal, lendületesen, felszabadult meséléssel festi le a világot, amelyben felnőtt. A történetek sorából egész világ bontakozik ki. Mint például a végén, amikor hősünk eljut az ifjú felnőttkor első külföldi utazásáig, Bécsig, s ott áll magányosan. Előtte a nagyvilág, s nincs előtte semmi?
Feltétlen emberek
Podmaniczky Szilárd a mai középnemzedék egyik erős egyénisége, ír verseket, novellákat, de talán legtöbben remek tárcáit ismerik. Ő a kis műfajok mai mestere. Kevesen tudnak ilyen tömören világokat festeni. Tulajdonképpen a Feltétlen emberek című új kötete is kis tárcanovellák gyűjteménye, a csaknem száz írás többsége másfél oldalnyi. A miniatűrök - miközben mind kerek történetté áll össze, mint Háy Jánosnál - végig három emberről szólnak, Pesztonkáról, Mártonról és Józsiról, akik egy lakásban élnek. Ők a feltétlen emberek, ám Háy Jánossal ellentétben itt sokkal inkább hármójukról van szó, nem az őket körülvevő nagyvilág közelebb hozásáról. Podmaniczky Szilárd élvezetes stílussal, lehengerlő humorral ír hármójuk kalandos együttlétéről. Jókat derülünk a találó mondatokon, a miniatűrök ironikus hangvéte-
lükkel is szórakoztatnak, s azt vesszük észre, hogy megszerettük ezt a három csudabogarat. Podmaniczky Szilárd kedveli a szürreális helyzeteket, a szellemes játékosságot. Rövid, tömör írásokban képes erősen ható történeteket létrehozni.
Szahalin - Csehov szigete
Az előző háromtól merőben eltérő, így másképp, de szintén roppant élvezetes olvasmány Dalos György új könyve. Az évek óta Németországban élő magyar író olyan vidéken járt, amelyről kevés fogalmunk lehet, akkor is, ha olvastuk Anton Pavlovics Csehov könyvét Szahalin szigetéről. Csehov 1890-ben fiatal, s akkor már rendkívül sikeres, ünnepelt íróként vonaton, hajókon, szánon, több hónap alatt jutott el Oroszország távoli vidékére, a szahalini fegyenctelepre. Dalos György nem azt próbálja fölfejteni, mi késztette Csehovot arra, hogy hátat fordítson az irodalmi életnek, s fiatalon, de betegen belevágjon ebbe a kockázatos útba, hanem íróként bemutatja a sziget történetét, s leírja mindazt, amit ő maga átélt. Dalos György ugyanis 2000 nyarán fölkereste azokat a helyszíneket, amelyeken Csehov megfordult. Bemutatja Szahalin hányatott múltját és jelenét - a jövőről meg mi formálhatunk képet magunkban mindezek alapján. Úgy tetszik, Szahalin ma is a világ vége. Zord vidék, barátságtalan hely. Dalos György izgalmas kötetet írt élményei alapján, több műfaj keveredésével, olykor történelmi leírással, máskor riporttal. Közelebb kerül hozzánk egy távoli és idegen, ám roppant érdekes világ.


