Mestersége címere: J. I.
Végy egy barátnőt, és biztos, hogy megtanulod a nyelvét! - idéztem Michaelnek (nem engedte meg, hogy írásban magázzam - a szerző) az ismert mondást, amikor azt fejtegette: hogyan került Magyarországra. S valóban, egy ifjúsági táborban ismerkedett meg jelenlegi feleségével, aki azóta kiválóan megtanította férjét a mi nehéz nyelvünkre, és szült három gyereket. Az első kettő hatéves, ikrek (Jancsi és Juliska), a harmadik, Fanny mindössze 11 hónapos. Soha jobb indulási feltételek ahhoz, hogy egy amerikai fiatalember félig magyarrá váljon, és jól megismerje az itteni vállalati világot.
Orosz-matek szakos volt az egyetemen, és a nyolcvanas évek közepén kiutazhatott az egykori Szovjetunióba. Már akkor tapasztalhatta, hogy nem úgy van, ahogy azt Amerikában láttatták vele. Igaz, a közelebbről megismert szovjet környezet nem nagyon tetszett neki, ezért másra vágyott, Európa közepén akart körülnézni. Magyarországon kötött ki.
Miért éppen itt? - kérdeztem, utalva arra, hogy a magyar kapcsolaton kívül másnak is kellett lennie, ha úgy dönt: végleg elhagyja Amerikát, és letelepszik egy távoli kis országban. - Megláttam egy "Sale" (árleszállítás) táblát az egyik üzletben, és összezavarodtam - mondta Michael.
- Egy kommunista országban nem szoktak ilyet kitenni a kirakatba, úgyhogy azt gondoltam: mégiscsak jó ország lehet az, amelyikben már ilyen kapitalista elemek is vannak. - Fogta magát, hazament, és hat hónapig pincérkedett a texasi egyetemen, összegyűjtött kétezer dollárt és visszarepült.
Először egy lapkiadónál volt értékesítési munkatárs, ahol azonban azt látta, hogy mindent egymaga végez a főnök (a rendszerváltás hajnala), igaz, sokat tanult tőle is. Egyéves működés után egyszer egy amerikai üzleti vacsorára volt hivatalos, ahol összefutott egy szoftverfejlesztő cég képviselőjével, aki éppen értékesítési vezetőt keresett. Rövidesen ő vezette a cég texasi képviseletét, de mivel nem költöttek elegendő pénzt a fejlesztésekre, és nem is voltak annyira rugalmasak, mint kellett volna, belefáradt a rendkívül kemény amerikai versenybe. Ismét Magyarországon folytatta: fejvadászokhoz rohangált és cégvezetőket hívogatott telefonon, állás után kutatva. A Colliersnél volt a legkitartóbb, s mint később kiderült, éppen az tetszett meg az akkori főnöknek.
Két és fél éve nevezték ki ügyvezető igazgatónak, de szerinte ez még nem elég idő ahhoz, hogy érett vezető legyen. Mint mondja, az a nehéz benne, hogy váltogatni kell a szigorúságot és az engedékenységet. Néha elég, ha csak rávezeti a munkatársat a megoldásra, és nem kell mindjárt elvégezni a feladatot helyette. Válságba még nem került vezetőként, sem a cég, sem a beosztottak nem okoztak neki fejfájást. Néhány tapasztalt kulcsfigura azonban elment a cégtől, s őket nehéz volt pótolni, ám mostanra talán sikerült.
Nincs harc egymás között és az ügyfelekért sem, s ez nagyon szerencsés - fűzte hozzá, utalva a munkahelyi légkörre. Azokkal ért egyet, akik szerint manapság, amikor Magyarországon is sokkal kiélezettebb a verseny, mint 6-8 évvel ezelőtt, minden cégnél létfontosságú, hogy egyformán legyenek sokat próbált, éltes dolgozók és pörgős fiatalok. Ezt kellene elérni lehetőleg minél több vállalatnál.
