Nem jár kereset és táppénz is
Az ügy felperese határozott idejű munkaszerződést kötött cégével. A megállapodás értelmében 2001-ig állt volna munkaviszonyban, munkáltatója azonban 1999 júniusának végén búcsút vett tőle. A munka törvénykönyve alapján kifizette számára egyévi átlagkeresetét.
A sors úgy hozta, hogy a munkaviszony megszűnésének napján a dolgozó megbetegedett, és három hónapig keresőképtelen betegállományban volt. Miután felgyógyult, erre az időszakra táppénzt igényelt. Kérelmét azonban az egészségbiztosító elutasította, mondván, hogy betegsége idejére munkabért kapott.
A határozat miatt a munkaügyi bírósághoz fordult. Beadványában arra hivatkozott, hogy egyévi átlagkeresetét kártérítésként és nem munkabérként kapta, ezért tehát jár számára a táppénz a betegállományban töltött időre. Az igazságszolgáltató fórum helyt adott kérelmének. Megváltoztatta az egészségbiztosító másodfokú határozatát és megállapította: a felperes jogosult táppénzre. Az indokolása szerint a felperesnek volt munkáltatója - a határozott idejű munkaszerződés lejárat előtti megszüntetése miatt - a munka törvénykönyvében kötelezően előírt 12 havi átlagkeresetnek megfelelő összegű kártalanítást fizetett, ami nem munkabér volt.
Az alperes nem értett ezzel egyet, s a Legfelsőbb Bíróságtól kérte az ügy felülvizsgálatát. Változatlanul a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvényre hivatkozott, amely szerint nem jár táppénz a keresőképtelenség azon tartamára, amelyre a biztosított a teljes keresetét megkapta.
A Legfelsőbb Bíróság egyetértett az érveléssel. Kifejtette: a per egyértelmű adatai szerint a felperes egy esztendőre, benne keresőképtelenségének idejére is teljes keresetben részesült. Ez nem kártérítés volt. Következésképp, az egészségbiztosítási ellátásról szóló szabályok értelmében nem tarthat igényt még táppénzre is. Tévedett tehát a munkaügyi bíróság, amikor a felperes táppénzjogosultságát megállapította. Ezért ítéletét a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét elutasította.
