BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gyárat épít a Shin-Etsu Győrben

Mobiltelefonokhoz és egyéb elektronikai eszközökhöz gyárt majd billentyűzeteket a japán Shin-Etsu Polymer Győrben - az első lépcsőben 650 millió jen (1,3 milliárd forint) beruházási költséggel - létesülő gyára - hozta nyilvánosságra tegnap sajtóközleményében a cég. A tokiói központú, 1,6 milliárd jen (23,6 milliárd forint) törzstőkéjű társaságnak a Rába-parti városban lesz a második - Hollandia után - európai gyártóbázisa.

A Shin-Etsu Chemical Co. Ltd. csoport tulajdonában álló Shin-Etsu Polymer jelenleg 651 embert foglalkoztat és - többek között - elektronikai alkatrészeket (például mobiltelefon- és számítógép-billentyűzeteket), félvezetőket, műanyag csöveket, fóliákat gyárt. A tervek szerint az elektronikai cég 2004 márciusában kezdi meg magyarországi termelését, kezdetben mintegy 115 munkavállalót foglalkoztatva. A győri termelés első évében mintegy 2 milliárd jen forgalommal számol a Shin-Etsu.

A mostani beruházása nyomán a klaviatúragyártó cég egyrészt képes lesz megduplázni európai termelését és szállításait, ugyanakkor logisztikáját is hatékonyabbá tudja tenni a kontinensen lévő immár két telephellyel. Balogh József, Győr polgármestere szerint a többlépcsős befektetést tervező japán társaság 2008-ra mintegy 250 dolgozóval termel majd. A társaság az európai uniós értékesítési orientáltsága miatt döntött a térségben történő terjeszkedés mellett, s több lehetséges európai város közül választotta ki beruházásához Győrt. A 700 millió forint jegyzett tőkével létesülő magyarországi cég Shin-Etsu Polymer Hungary Electronic Kft. néven tevékenykedik majd. (LR)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.