BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közel másfél milliárd a turisztikának

Több mint száz, többnyire turisztikai cég, szolgáltató, önkormányzat, közhasznú társaság, alapítvány kapott a közelmúltban csaknem másfél milliárd forintot a Széchenyi turizmusfejlesztési programból. A legmagasabb összegű támogatás bel- és külföldi vendégeket vonzó rendezvényekre jutott, összesen 700 millió forint. A források elosztásánál kiemelten kezelték az európai uniós pályázatok sikeres előkészítését, hiszen e célra 23 nemzetközi jelentőségű projekt megvalósíthatósági tanulmányának kimunkálásához adott a minisztérium 327 millió forintot. E projektek mindegyike egyébként 300-500 millió közötti értékű. Ezek között olyan tervek megvalósítását segíti elő a GKM, mint a Budai Irgalmasrendi Kórház turisztikai fejlesztése. Ennek részeként sor kerülne a műemlék fürdő rekonstrukciójára, és egy gyógyszolgáltatásokat nyújtó hotel is épülne. A Büki Nemzeti Park igazgatósága három pályázata nyert. Ezek három különböző helyszínen tervezett beruházásokat tartalmaznak, ahol - egyebek mellett - látogatóközpontok, megfigyelőtornyok, tanösvények épülnének.

A Büki Nemzeti Park tervezett fejlesztése összesen mintegy egymilliárd körüli. Szintén kiemelkedő turisztikai attrakciót terveznek Szabadbattyánban, ahol az ókori Pannónia leggazdagabb patríciusának háza épülne meg a turizmus számára szükséges kiszolgálóegységekkel. Pécsett a világörökség részének minősített ókeresztény emlékek látogatólétesítményének és kiszolgálórészlegeinek fejlesztése a cél.

Az idei évben tovább folytatódik a várak, kastélyok rehabilitációs programja, amelyre ebben a pályázati fordulóban 300 millió forintot osztottak szét tíz pályázó között. A hazai várak, kastélyok turisztikai hasznosítása évek óta cél, hiszen ezek a történelmi emlékek vonzó helyszínei a turisztikai vonzerővel rendelkező fesztiváloknak, egyéb kulturális eseményeknek. A legnagyobb összegű támogatást - 40-50 millió forint közötti összeget - a veszprémi vár, a komáromi Monostori-erőd és a sümegi vár kapta. A tervezett fejlesztések összértéke megközelíti a 600 millió forintot.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.