BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Milliárdos Plus-beruházás

Csütörtökön avatta fel új, 5,5 milliárd forintos beruházással megvalósult 38 ezer négyzetméteres logisztikai központját a Plus Élelmiszer Diszkont Kft.

A társaság arra törekszik, hogy 2004 májusára 150-re bővítse boltjai számát, megszerezze a piacvezető pozíciót Magyarországon a diszkont kategóriában, a távlatokra nézve pedig a 200 tagú hálózat elérése a cél - mondta Székács Tibor ügyvezető igazgató. Jelenleg 54 Plus-üzlet működik Budapesten és 82 vidéken. Az eladótér összesen mintegy 80 ezer négyzetméter, az alkalmazottak száma pedig 2100 fő. A cég árbevétele tavaly 74 milliárd forint volt, az idén várhatóan eléri a 85 milliárd forintot.

A társaság a német Tengelmann csoport tagjaként 1992-ben nyitotta első áruházát Tatabányán. A vállalat évente átlagosan 2,1 milliárd forint nagyságrendű fejlesztéseinek sorában a 2003-as év mérföldkövet jelent. Az idei évben eddig megnyitott tíz új áruházával, valamint az új logisztikai központ megvalósításával a Plus Élelmiszer Diszkont Kft. idei befektetéseinek értéke eléri a 9 milliárd forintot, így a cég magyarországi befektetéseinek összértéke elérte a 30 milliárdot. (DK)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.