BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Augusztusban nyit a Savoya Park

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság



Jövő augusztusban nyílik Albertfalván a GRC Hungária Kft. első hazai nagyberuházásaként felépülő Savoya Park. A 13,5 hektáros területen 18 milliárd forint értékű hipermarket, bevásárló- és szórakoztató központ, valamint kiskereskedelmi park létesül, a maga nemében ez az első ilyen, kombinált ingatlanfejlesztés. A Hunyadi út-Leányka utca-Kitérő út által határolt területen már jól haladnak a munkálatok, így az ütemezés betartásával nem lesz gond - ígérte a minap a beruházó.

A 60 ezer négyzetméternyi hasznos alapterületű komplexum nagyobb részét egy 35 ezer négyzetméteres bevásárló- és szórakoztató központ alkotja. Itt az úgynevezett mágnesbérlő az Auchan lesz a maga 15 ezer négyzetméteres egységével. A mágnesbérlő kiemelt szerephez jut egy ilyen óriás központban, mivel sok kisebb társaság igyekszik ezek közelében megtelepedni. Ilyenformán a bevásárlóközpontokat üzemeltető társaságok kettőzött gondossággal tárgyalnak a nagy bérlőkkel. A francia cégen kívül 2-3 nagyobb és több mint 60 kisebb vállalat is szeretne üzletet nyitni. A központban természetesen éttermeket, kávézókat, bowlingpályát, fitneszcentrumot és számos más szolgáltatóegységet is megtalálhatnak majd a vendégek.

A mágnesbérlő kiválasztása mellett a vonzáskörzet meghatározása és a benne rejlő lehetőségek kiaknázása is kulcsfontosságú az ingatlanfejlesztők szemében. A GRC azzal számol, hogy a komplexum elsődleges vonzáskörzetében élő 140 ezer lakos hosszú távon megfelelő vásárlóerőt jelent majd. Vizsgálatokból az is kiderült, hogy növekszik a térségben felépített új lakások száma, tehát az összes potenciális vásárló száma is emelkedőben van. A lakás célú, valamint a városfejlesztő és kereskedelmi célú beruházások, fejlesztések pedig egymást kölcsönösen gerjesztő folyamatok - érveltek a cég képviselői.

A kereskedelmi parkban egy 11 ezer négyzetméteres, kétszintes OBI barkácsáruház létesül. További 3500 négyzetméteren válogatott profilú kiskereskedelmi egység és szakáruház szerepel a tervben. A parkban 14 ezer négyzetméternyi irodát is kialakítanak. A bevásárlóközpont alatt 1600, a kereskedelmi parknál pedig 1000 gépkocsit befogadó parkoló épül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.