A dzsessz, a zene - az igazán kell
Az 1990-ben alakult Trio Midnight első CD-i után a világhírű amerikai altszaxofonossal, Lee Konitzcal Budapesten készített On Track című album hozta meg az áttörést. Sínen vagyunk, hirdette a cím, s ez valóban így is volt. A trió akkoriban már itthon és külföldön egyaránt sikereket aratott. 1995-ben például elsők lettek a legfontosabb európai tehetségkutató versenyen, a belgiumi Hoeillartban, ahol Oláh Kálmán a legjobb szólista díját is megkapta. Azóta zongoristaként első lett számos nemzetközi versenyen, itthon pedig 2001-ben ő vehette át a Gramofon - Klasszikus és Jazz Kiadó által alapított Magyar Jazz Díjat.
Oláh Kálmán - a jó ideje már nemzetközi hírű - dzsesszzongorista és zeneszerző életében fontos szerepet játszik a klasszikus zenei örökségből építkező, improvizatív dzsessz. Több, stílusokon átívelő kísérletében újrahangszerelte Bach, Bartók és Debussy műveit, néhány közülük helyet kapott a Moments from my life címmel megjelent szólólemezén. Aztán hatalmas siker következett a neves koreai Good International lemezkiadóval 2000-ben kötött szerződésből: a kiadó megjelentette Bach Goldberg-variációit a Stuttgarti Kamarazenekarral, Oláh Kálmán improvizációival. Ebből a lemezből már két év alatt 30 ezer példány kelt el.
A következő Good-albumon Oláh Kálmán Mini Schultz német nagybőgőssel játszotta Bach csellószvitjeinek átiratát. 2002-ben a Hungarian Mood című CD következett a Good International gondozásában, ez a klasszikus és a magyar népzene, valamint a dzsessz izgalmas ötvözete. A fogadtatást jól érzékelteti, hogy például a szöuli koncertekre zsúfolásig megteltek hatalmas, többezres termek is, s volt, amikor Oláh Kálmán több mint száz albumot dedikált egy-egy est után?
A Trio Midnight nagybőgőse, Egri János szintén készített már saját albumot: első szólólemeze 1998-ban jelent meg Moods címmel, második saját lemeze, a Soft Waves 2001-es kiadás. A Moodsban a basszusgitár, míg az utóbbiban a bőgő szólal meg többször Egri János keze alatt. Egy biztos: mindkettőben remekelt.
A trió harmadik tagja, a dobos és zeneszerző Balázs Elemér a hazai dzsesszélet egyik meghatározó és rendkívül népszerű alakja, aki számos világhírű zenésszel játszott már együtt. Saját együttest is alapított, előbb trióban, majd kvintettben készítettek lemezeket, a 2000-es Always that moment "Az év magyar jazzlemeze" lett a Gramofon által alapított szakmai díjak sorában. 2002-ben hozta létre a Balázs Elemér Groupot, amely az abban az évben megjelent Around the world című albumával, majd a tavalyi Our worlds beyond című CD-vel komoly szakmai és közönségsikert aratott. Nem véletlenül, hiszen mindkettő izgalmas zenei barangolás, fülbemászó dallamokkal, igényes hangszereléssel, kitűnő előadókkal.
A február 13-i koncert énekes sztárja Malek Andrea, akit főként a Rock Színház sikeres darabjaiban, főszerepekben ismerhetett meg a közönség. A számos díjjal kitüntetett énekesnő 1993 óta több CD-t készített, ezek között angolul jelent meg az a dzsesszalbum, amelyen a legnevesebb magyar zenészekkel dolgozott együtt. Noha évek óta Bécsben él (januárig a Wake Up című musicalben remekelt), 2001-ben napvilágot látott új musicalalbuma itthon, A zene az kell címmel.
Az est másik, 28 éves vendégszólistája, Bacsó Kristóf szintén külföldről tér haza. Ő a Liszt Ferenc Zeneakadémia után a Conservatoire de Paris-ban és a Berkeley College of Musicon, Bostonban tanult, 1999-ban ő nyerte meg (Zana Zoltánnal holtversenyben) a Magyar Rádió Bartók adó-főszerkesztőség által szervezett 2. dzsessztehetség-kutató versenyt. 1995 óta rendszeresen fellép Európában, főként Franciaországban, továbbá a tengerentúlon - most végre itthon is hallhatjuk őt.


