BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Büntetés helyett tájékoztatás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Stratégiát váltottak a gyártóknak és viszonteladóknak Magyarországon évi több milliárd forint kárt okozó illegális szoftverforgalmazók elleni küzdők. A büntetésről a tájékoztatásra, felvilágosításra helyezi a hangsúlyt, vezetőjük a BSA szervezet.

Magyarországon évente közel nyolcmilliárd forint kárt okoznak az illegális szoftvert forgalmazók a szoftvercégeknek és viszonteladóiknak - derül ki a szoftverkalózkodás ellen küzdő nemzetközi szervezet, a Business Software Alliance (BSA) jelentéséből amit megerősített Najeeb Khan, az Adobe regionális vezetője.

Ennél lényegesen nagyobb azonban az a kár, amely az illegális szoftvermásolás és -terjesztés kapcsán nemzetgazdasági szinten keletkezik. A másolt alkalmazások forgalmazói ugyanis nem adóznak bevételeik után, nem fizetnek társadalombiztosítási hozzájárulást, s egyéb, a legálisan tevékenykedő cégektől megkövetelt járulékokat sem. Így az állam is komoly bevételtől esik el. További kárt jelent a bizalomvesztés az egyes országok, régiók szoftverfejlesztő iparára, s miatta a befektetők el is kerülhetik az adott térséget.

Najeeb Khan nemzetközi tapasztalatokat idézett, melyek szerint a szoftverkalózkodás elleni küzdelemben kevésbé sikeres a szigorú tiltás és a büntetés, sokkal hasznosabb a közvélemény tájékoztatása. Többet ér, ha sikerül rádöbbenteni a felhasználókat arra, milyen előnyeik származnak a legális szoftver vásárlásából, és milyen káraik az illegálisak vételéből. Nem magyar sajátosság tehát, hanem nemzetközi tendencia, hogy az illegális szoftverek elleni harcban az elrettentésről a felvilágosításra helyeződik át a hangsúly. Ennek eredményeként lassú szemléletváltás várható a szoftverhasználatban, közölte érdeklődésünkre Kafka György, a Trans-Europe Kft. ügyvezető igazgatója. E tendenciát jól szemlélteti, hogy a 2002-ben szerzői jogok megsértése miatt indított mintegy 20 ezer rendőrségi eljárás alig egy százaléka indult a BSA kezdeményezésére. A BSA Magyarországban az Adobe-ot képviselő cég vezetője hozzátette, a jövőben arra helyezik a hangsúlyt, hogy a vállalatokban tudatosítsák, milyen káruk származhat abból, ha nem jogtiszta alkalmazásokat használnak. Kafka György a veszélyekről elmondta, hogy a másolt szoftverek vírusokat hordozhatnak, illetve nem jár melléjük semmilyen technikai támogatás, a használatot segítő kézikönyv.

A BSA elmúlt években indított kampányainak és felvilágosítótevékenységének köszönhetően Magyarország szoftverillegalitási mutatója 45 százalékra csökkent, ami már megközelíti a szervezet célkitűzését, az Európai Unió jelenleg 38 százalékos átlagát.

Stratégiát váltottak a gyártóknak és viszonteladóknak Magyarországon évi több milliárd forint kárt okozó illegális szoftverforgalmazók elleni küzdők. A büntetésről a tájékoztatásra, felvilágosításra helyezi a hangsúlyt, vezetőjük a BSA szervezet. Kalocsai Zoltán

-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.