Félpercesek
A szavak csodálatos világa
Sok remek előadást hallhattunk már a Mindentudás Egyetemén, de az egyik legélvezetesebb 2003. szeptember 8-án Esterházy Péter szemeszternyitója volt. Esterházy ugyanis egészen rendkívüli módon olvassa fel a saját írásait. Nemrég megjelent az ott elhangzott szöveg bővített változata. Vékony könyvecske, mégis hosszabb ideig olvastam, mint előtte egy háromszor akkora terjedelmű regényt. Esterházy Péternél ugyanis szinte minden mondatnál érdemes megállni. Az ember jókat derül a jellegzetes humorán, eltöpreng a gondolatain, képzettársításain, aztán viszszatér egy-egy mondathoz, elolvassa újra. Esetleg próbálja rögzíteni. De hiába: egy perc múlva már úgyse tudja visszamondani, hiába, azok a mondatok attól olyanok, amilyenek, mert Esterházy Péter írta őket. Olyan valaki, aki egészen kivételes barátságban van a szavakkal - amint ő maga is írja a kötet elején. Rengeteg jó idézetet sorakoztathatnánk fel ennek bizonyítására, mégsem tesszük, mert szinte az egész könyvet ide kellene másolnunk. Nagyon jó kis könyv ez, olyan, amely mostantól ott lehet az ágyunk mellett. Naponta kinyithatjuk bárhol, elolvashatunk belőle egy-két oldalt, s máris derűsen térhetünk nyugovóra. (Esterházy Péter: A szavak csodálatos életéből, Magvető Kiadó, Budapest, 2003, 69 oldal, 1490 forint)
Két koncert, két világ
Gerard Korsten, a világhírű karmester vezényli február 8-án és 9-én a Budapesti Fesztiválzenekart a Haydn-Mozart sorozat keretében, a zenekar Selmeci utcai székházában. A dél-afrikai karmester, a bécsi klasszikus repertoár egyik legkiválóbb interpretátora már ötödik alkalommal tesz eleget a Budapesti Fesztiválzenekar meghívásának. Az esten Mozart és Haydn egy-egy szimfóniája mellett fölcsendül Michael Haydn harsonára és kürtre írt Kettős hangversenye, valamint Vivaldi d-moll gordonkaversenye. A szólisták: Szakszon Balázs (harsona), Szőke Zoltán (kürt) és Kertész György (gordonka). De nemcsak a hét végén, hanem a jövő hét elején is érdemes hangversenyre menni: február 10-én, kedden 19.30-tól Ránki Dezső ad koncertet A zongora című sorozat keretében, a Zeneakadémia nagytermében. Az esten jórészt Bartók-művek hallhatók, továbbá Debussy és Liszt egy-egy darabja. (A két koncert: Gerard Korsten vezényli a Budapesti Fesztiválzenekart 8-án és 9-én a BFZ Selmeci utcai székházában. 10-én 19.30-tól a Zeneakadémián Ránki Dezső zongoraművész hallható.)
Északi szenvedély
Svédország és Finnország, szenvedély, képregény - ezen, csak látszólag különálló fogalmak kapcsolatát igyekszik bemutatni a kArton Galéria Passion plus című kiállítása. Az alapötlet a képregényben nagyhatalomnak számító Franciaországból származik, ahol 2002-ben megkísérelték az elfeledett svéd képregényeket újból megismertetni a közönséggel. Az itthoni folytatás 17 svéd és három finn művész alkotásaiból nyújt ízelítőt. Az alkotóktól különböző tematikájú és technikájú munkákat tekinthetünk meg, de egyvalami közös bennük: ritkán láthatunk ennyi, morbid humorral és szomorúsággal telített alkotást. Talán a szélsőséges időjárásnak és a viszonylag kevés napfénynek tudható be, de happy end csak elvétve fordul elő. Ugyanakkor örömmel tölthet el minket a gondolat, hogy a gonosz mostoha nem mindig az örök vesztes? (kArton Galéria. A kiállítás megtekinthető 2004. február 14-ig, hétfőtől péntekig 13-18 óra, szombaton 10-14 óra között, V. ker., Alkotmány u. 18. www.karton.hu)
Régi és új képek a MEO-ban
A MEO Kortárs Művészeti Gyűjtemény idei első tárlatán Keserű Ilona Régi és új képek című, a művésznő 70. születésnapja alkalmából rendezett retrospektív életmű-kiállítása tekinthető meg, amely az egyik legjelentősebb kortárs magyar képzőművész sokszínű életművét mutatja be. Keserű Ilona 2000-ben Kossuth-díjat kapott, két alkalommal is átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét. A MEO nagyszabású tárlatán most közel 100, többségében nagyméretű képet tekinthetnek meg az érdeklődők, ráadásul a kiállítás átfogó képet nyújt az életműről, hiszen a korai, az 1960-as években készült alkotásokat ugyanúgy láthatjuk, mint a legutóbbi időszakban született műveket. (MEO Kortárs Művészeti Gyűjtemény, Budapest IV. ker., József Attila u. 4-6., nyitva február 29-ig, keddtől vasárnapig 11 és 18 óra között (pénteken este 22 óráig!), hétfőn zárva, www.meo.org.hu)
Kortárs zenei fesztivál a Trafóban
A Trafó - Kortárs Művészetek Házában hatodik alkalommal rendezik meg a Making New Waves kortárs zenei fesztivált, melynek vezérmotívuma a zene és a médiumok viszonya. A koncertek, előadások, kiállítások, kreatív műhelyek bemutatkozásai mind azt vizsgálják, hogyan segíti, illetve gátolja a mai zenét a társművészetekkel és a tudománnyal való együttműködés, illetve miként hat a narratíva, az irodalom, a politika, a kép, a fény, az elektronika a zenei mondanivalóra. Ma 19 órától a francia GRM Experience ad elektronikus koncertet hangszórózenekarra, majd 21 órától Michael Waiswisz, a holland STEIM Alapítvány vezetője lép fel, s ad hangversenyt MIDI-vezérlőkre. Holnap a svájci Daniel Ott ad zongorakoncertet, azt követően pedig a cseh Agon Orchestra lép fel, hogy bemutassa, miként egyesül a rockzenekarok agresszivitása a kamarazenekarok precizitásával. A vasárnapi Hang-Játszó-Házban hat műhely mutatkozik be. (Making New Waves fesztivál, Trafó - Kortárs Művészetek Háza (IX. ker., Liliom u. 41., www.trafo.hu)


