BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Indulhat az Euro-Vegas projekt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Több száz millió forintot költöttek már el a nyugat-magyarországi kaszinó- és hotelkomplexum tervezésére. A külföldi és magyar befektetők részvételével megvalósuló közel egymilliárd dolláros projekt kivitelezése jövőre indul.

Az osztrák, amerikai és magyar befektetők eddig mintegy 700 millió forintot költöttek el az

Európában egyedülálló - amerikai mintára épülő - nyugat-magyarországi kaszinó- és hotelkomplexumra. A Hegyeshalom és Bezenye határában létesülő Euro-Vegasra várhatóan még az év első felében megadják az építési engedélyt - tájékoztatta lapunkat Schmatovich Mátyás, Bezenye polgármestere. Így jövőre kezdődhet a nagyszabású beruházás, mely előzetes számítások szerint közel egymilliárd dollárba kerül - tette hozzá.

A befektetők egyike az osztrák Hans Assamer, akit Ausztria tíz legnagyobb invesztora között tartanak számon. A projektben részt vevő amerikai, illetve magyar beruházók nevét egyelőre nem kívánta elárulni a polgármester. A kivitelezésbe magyar alvállalkozókat is bevonnak.

A játék- és szabadidőközpont, illetve hotelkomplexum összesen mintegy 350 hektáron épül majd. A területet "kettészeli" a hegyeshalom-pozsonyi vasútvonal, melyet a MÁV fejleszteni kíván, még egy vágánypárt épít. Továbbá egy központi vasúti pályaudvart is létesítenek. A beépítésre szánt terület az úgynevezett Bécs-Pozsony- Budapest arany háromszög közepén helyezkedik el. A schwechati repülőtér innen csupán 30, a pozsonyi pedig 20 perc alatt elérhető.

A beruházás első ütemében negyven hektáron három, egyenként háromezer ágyas szállodát, valamint kaszinót építenek, továbbá golfpályát, koncert- és rendezvénytermeket, vendégházakat, s ezekhez tartozó kiszolgálóüzemeket és üzleteket hoznak tető alá. Számítások szerint a komplexum egyidejűleg tízezer vendéget fogad majd és 3500 dolgozót foglalkoztat.

A teljes kiépítés után pedig a 350 hektáros területen akár 30 ezer vendég is szórakozhat egyidejűleg a komplexumban, ami így 12 ezer embernek biztosít majd megélhetést. A második ütemben termálfürdőket, témaparkokat és logisztikai központot is építenek. A projekt infrastruktúra-igénye egy 20-25 ezer fős lélekszámú város igényeinek felel meg - tette hozzá a polgármester.

Az előkészítésre eddig hétszázmilliót költöttek

Több száz millió forintot költöttek már el a nyugat-magyarországi kaszinó- és hotelkomplexum tervezésére. A külföldi és magyar befektetők részvételével megvalósuló közel egymilliárd dolláros projekt kivitelezése jövőre indul.

Fazekas Edina

-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.