BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Külföldi betongyártók érkeznek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Több milliárd forintos befektetéssel új gyárakat építenek Magyarországon a nemzetközi betonelemgyártó cégek, így a hazai társaságoknak erősödő versenyre kell felkészülniük. A beruházók az építőipar fellendülésére számítanak.

A világ egyik legnagyobb betonelemgyártó cége, a Rector Lesage terjeszkedni kíván a kelet-közép-európai régióban. Csehország után Magyarországon és Romániában is leányvállalat alapítását tervezi - írja a Les Echos. A francia multinacionális vállalat itteni terjeszkedési szándékáról még nem értesültek a hazai cégek. Ugyanakkor Polgár László, a Magyar Betonelemgyártó Szövetség elnöke, az ASA Kft. műszaki ügyvezető igazgatója lapunknak úgy nyilatkozott: ágazatukban is számolni kell azzal, hogy a következő években a multinacionális vállalatok veszik majd át a vezető szerepet. A magyar vállalatoknak nem tesz jót a konkurencia, de a nyugati cégek terjeszkedését nehezen lehet megállítani.

A világ több kontinensén gyárral rendelkező Rector Lesage például egyedül akkora termelési potenciállal rendelkezik, mint a hazai betonelemgyártó cégek összesen.

A Rector Lesage itteni szerepvállalása cégfelvásárlással, vagy zöldmezős beruházással is elképzelhető. Polgár László szerint a zöldmezős beruházás mellett az szólhat, hogy a cég teljesen automatizált üzemet építhet fél-egy milliárd forintból, s nem kell egy elavult gyárat átalakítania.

A szövetség elnöke úgy tudja, a francia cég mellett Edelényben a német érdekeltségű Neptunecht Kft. is épít betonelemgyárat. Az egymilliárd forintos beruházással épülő üzem a tervek szerint májustól működik, s ötvenfős lesz. Induló kapacitása 10 ezer tonna lesz, ami öt év alatt 25 ezerre nőhet. A Napi Gazdaság értesülése szerint az olasz Yappiter SA Komlón 1,8 milliárd forintos zöldmezős beruházással létesít betonelemgyártó üzemet.

A magyar betonelemgyártó-piac éves termelési értéke megközelíti a harmincmilliárd forintot. A hazai piacon mintegy hatvan cég tevékenykedik, de azok fele kisvállalkozás. A meghatározó, évi több milliárd forintos forgalmú cégek között külföldi - osztrák, német, olasz érdekeltségű - és száz százalékban magyar tulajdonú vállalatok is találhatók. Kapacitásukat tavaly sikerült lekötni, s az idei előrejelzések is kedvezőek. Csupán a lakásépítésben várható némi visszaesés.

A betonelemgyártók éves szaldója pozitív, nettó exportőrök. Kivitelük elsősorban a keleti régióba irányul, ahol már több magyar cég alapított vállalatot a határokon túl. A magyar tulajdonban lévő ASA Kft. és Ferrobeton Rt. Romániában és Szlovákiában hozott létre céget, illetve ezek a vállalkozások az egyik legnagyobb magyar építőipari társasággal, a Kész Kft.-vel Ukrajnában alapítottak vasbetongyártó üzemet.

Polgár László a problémák között említette, hogy a magyar cégeknél a gyártás jövedelmezősége csökken. Miközben az építőipari árak egyre inkább megközelítik az uniós árszínvonalat, a betontermékek ára az EU-átlagnak csupán a hetven százalékát érik el.

A cégek egymás árai alá ígérve igyekeznek megrendeléseket szerezni, emiatt nem jut elég forrás fejlesztésre, az uniós szabványok teljesítésére, valamint a termelékenység növelésére. (HÉ)

-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.