BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nehéz idők jönnek az építőkre

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az építőipar az EU küszöbén címmel konferenciát szervezett a múlt héten a Vegyépszer Rt. Összeállításunkban négy, fontos témában elhangzott előadást foglalunk össze. Tímár Gyula, a Vegyépszer Rt. vezérigazgatója szerint az uniós csatlakozás után nehezebben boldogulnak majd a hazai építőipari vállalkozások, a kiutat a magyar cégek összefogása és a keleti piacok meghódítása jelentheti.

Az egyik legnagyobb hazai építőipari cég, a Vegyépszer Rt. egyedülálló kezdeményezésbe fogott egy esztendeje. Magyarország uniós csatlakozására készülve képzési sorozatot indítottak építőipari vállalkozások számára, amelyen neves hazai előadók és külföldi szakemberek mondták el a résztvevőknek, mire kell felkészülniük.

A három blokkból álló, egy éven keresztül tartó képzésre valamennyi nagy magyar építőipari társaságot meghívtuk, de csak mintegy negyven százalékuk élt az ingyenesen felkínált lehetőséggel - mondta el kérdésünkre Tímár Gyula, a Vegyépszer Rt. vezérigazgatója. A sorozat befejezéseként az elmúlt hét végén A magyar építőipar az Európai Unió küszöbén címmel tartott háromnapos konferencián az ágazat kilátásait, a jogszabályok változásait és az uniós adatbázi-sok kezelését ismerhették meg a résztvevők.

A vezérigazgató szerint csatlakozásunkkal drasztikusan éleződik itthon a verseny. Ezért az alkalmazkodás megkönnyítése érdekében áttekintették az ír, spanyol és osztrák belépés tanulságait. A meghívott cégvezetők, szakértők beszámolója alapján a legfontosabb tanulságnak az látszik, hogy a magyar vállalkozóknak közösen érdemes fellépni. Be kell látniuk a hazai kis- és középvállalatoknak, hogy jobban járnak, ha magyar fővállalkozók keze alá dolgoznak, mint ha a sokkal erősebb alkupozícióból tárgyaló multinacionális cégekkel próbálnának együttműködni.

A Vegyépszer úgy igyekszik javítani alkalmazkodóképességét, hogy Brüsszelben képviseleti irodát nyitott, amelynek nem annyira közvetlen üzletszerzés, sokkal inkább a friss uniós hírek közvetítése, a tenderek figyelése a feladata. Ugyanilyen okból képviseleteket nyitnak Csehországban és Szlovákiában is, ezek bejegyzése már folyamatban van.

Ezek mellett a cég arra készül, hogy a külföldiek előretörése miatt itthon kieső bevételt a horvát, szerb, román és ukrán piacokon pótolja. A vezérigazgató szerint hasonló folyamat játszódik majd le a környező országokban, mint néhány éve nálunk. Ezúttal az újonnan csatlakozó államok cégei igyekeznek majd az unióval határos országokban stabil piaci pozíciót kiépíteni.

Tímár Gyula szerint a csatlakozással a magyar cégek helyzete egyértelműen romlik, s különösen a kisebbek szorulnak majd ki a piacról. A külföldi tendergyőztesek ugyanis szerinte saját gépeikkel és saját projekttervezőikkel, irányítóikkal dolgoznak majd, s csak azokat a feladatokat bízzák a hazaiakra, amelyeket azok a szerényebb bérek miatt olcsóbban tudnak vállalni. A nyomott árak pedig a profitabilitás csökkenéséhez vezetnek.

Az építési szabályok betartásával ugyanakkor nem lesz gond, hiszen a magyar előírások gyakran az uniósnál is szigorúbbak. Idő kell azonban az új pályázati eljárási rend megszokásához.

A cégvezető úgy számol, hogy a Vegyépszer által tavaly elért 65 milliárd forint körüli bevétel éppen a nehezedő piaci helyzet miatt inkább csak stagnálni fog az idén. A piacon egyébként is ellentétes trendek hatnak: a telekáfa bevezetése és a lakástámogatási rendszer megkurtítása viszszafogja majd a keresletet, míg a külföldi üzletemberek, vállalkozások Magyarországra érkezése alighanem több építési feladatot jelent. Növelheti a piacot az autópálya-építések fellendülése is. A mostani tempó megfelel a hazai útépítési kapacitásoknak, annak növelése szinte bizonyosan külföldiek belépését tenné szükségessé. Ennek megfelelően a Vegyépszer idei üzleti terveiben 65-70 milliárdos értékesítés szerepel, ugyanakkor a jövedelmezőség romlani fog.

Juhász Péter-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.