BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Séta néhány pesti galériában

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Lehetetlenség, Ősz, Nem létező létező - Bak Imre legújabb munkáiból látható kiállítás a Vadnai Galériában, ahol a közszemlére tett munkák meg is vásárolhatók. Az APA! Ateliers Pro Arts termeiben Manuela-Esther Kreissl-Sanchez kubai-német festőnő új alkotásait tekinthetjük meg, a Rádai Galéria pedig Göllner Miklósra emlékezik.



A 2000-ben életre hívott Vadnai Galéria fő célkitűzése, hogy a sokszor mostohán kezelt kortárs művészetnek és művészeknek "megnyilatkozási" lehetőséget nyújtson, s közelebb hozza egymáshoz a műveket és a közönséget, ezen belül is a nonfiguratív, valamint az absztrakt alkotásokat. Mintha mindezen ,,hitvallás" összefoglalása lenne Bak Imre munkásságának, s a művész alkotásai akár mottóként is szerepelhetnének a galéria bármely kiadványán.

Az izzó színekkel megfestett egymásra - és egymásba - épülő geometriai formák konstruktivizmusa a térélmény intenzív megélését érzékeltetik - és teszik lehetővé a látogató számára is. Bár minden festmény más "arcát" mutatja távolról és közelről, Bak Imre képei szinte szomjazzák a teret. Pár lépésre a vászontól síkok, átjárók nyílnak meg, s ahogy az egyik látogató írta: szinte meghajlanak a vonalak, és meggörbül a tér. Egyébként a kiállított munkák a helyszínen megvásárolhatók.

A Horánszky utcai APA! Ateliers Pro Arts galériában Manuela-Esther Kreissl Sanchez kubai-német származású festő képeit láthatjuk március 6-ig, Sobre mi tumba una rumba - Az élet megy tovább címmel. A művész Kelet-Berlinben született, ott is tanult, s a '80-as évek vége óta él Budapesten. Készített képzőművészeti filmeket, festményeit a magyar fővároson kívül Berlinben és Havannában láthatta a közönség. A budapesti APA! galériában kiállított művei az utóbbi öt esztendőben születtek, ezek személyes élményekre alapozott művek, amelyek négy témát járnak körül: az ember társas kapcsolatait, a halált, a betegséget és a kubai santeria vallást. Festészetét inspirálja az irodalom is, így képein hosszabb idézetekkel, mondatokkal is találkozunk. Színvilágára természetesen jellemző a karibi hatás, sőt: felbukkannak a szecesszió jegyei is.

A Ráday Galériában az 1977-ben elhunyt Göllner Miklós tárlatával folytatódik az Elfeledett mesterek című sorozat. Az 1902-ben Besztercebányán született Göllner Miklós két mestere Csók István és Glatz Oszkár volt. 1927 után hazai tárlatok mellett külföldi magyar kiállításokon is szerepelt, Oslóban, Berlinben, Amszterdamban, Varsóban. A 30-as években Tihanyba járt festeni, ahol Egry József gyakorolt rá nagy hatást. Első gyűjteményes kiállítása 1933-ban volt. 1942-ban a Szentendrei Művésztelep tagja lett, a háború után le is telepedett a festői kisvárosban. Több gyűjteményes kiállítása után 1973-ban az Ernst Múzeum rendezett összegző tárlatot a műveiből, festményei megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galéria és több vidéki múzeum gyűjteményében is. A mostani tárlaton láthatjuk, milyen mesterien bánt a fényekkel, a képszerkezettel, értő méltatója, Barcsay Jenő nem véletlenül nevezte őt "szelíd konstruktivistának".

Kőnig Frigyes vonzódása a múlthoz és a művészettörténethez nemcsak közhely, hanem kulcs is a munkáihoz. Ezt bizonyítják legfrissebb művei is, amelyek a St.art Galéria Festői látásmód című sorozatában láthatóak. A festő jelen lehetett a szőnyi és táci ásatásoknál, amelyek során számos római falfestményt tártak fel, némelyiknél még a szerkesztés és az előrajz is látható volt. Mindezen hatások nyomon követhetőek Kőnig Frigyes képein, nemcsak az akkori festészet, hanem a leletek állapota is visszaköszön. Bár az alkotások egy részénél megfigyelhető a Fürdőzők sorozat hatása is, de a két ,,egymásra csúszott" ciklusból lassan kibontakoznak a tisztán római hatást mutató festmények, amelyek összekapcsolják a múltat és a jelent, az egykor élt ismeretlen festőket és a jelen művészét. (EE-SzE)





Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.