Új médiaügynökség a piacon
A médiastratégia terén kíván továbbfejleszteni a januárban piacra lépett új médiaügynökség, a Maximize. A társaság sokkal közelebb szeretne kerülni az ügyfelekhez, mint azt a riválisok teszik - nyilatkozott lapunknak Kerti Attila. A kft. ügyvezető igazgatójától megtudtuk: három fővel működik az iroda, de tervezik egy új médiaigazgató felvételét.
A Maximize alapításához a WPP magyarországi hálózata adta meg a keretet (globális szinten a WPP a világ első számú marketingkommunikációs cégeket tömörítő holdingja.) Magyarországon a WPP csoporthoz számos más reklám-, média- és kommunikációs cég is tartozik, melyektől a Maximize elkülönítetten működik, bár a hazai WPP médiaügynökségek együttműködése kiterjed az interaktív és a közterületi részlegekre, valamint a kutatási és televíziós feladatok terén is kooperálnak.
Kerti Attila a cég indításával kapcsolatban hangsúlyozta: régi vágya a saját médiaügynökség indítása. A szakember korábban tíz évet töltött az Omnicom tulajdonában lévő magyarországi OMD-nél, ahonnét 2002-ben távozott.
A társaság induló, egymilliárd forintos forgalmát az év végére 50 százalékkal kívánja növelni. Első ügyfele a CIB Bank. A tervek szerint a Maximize kész a legrangosabb szintű, sok milliárd forintos médiabüdzséjű ügyfeleket is kiszolgálni, de bármekkora költségvetéssel rendelkező ügyfélnek is tud személyre szabott szolgáltatást nyújtani. Kerti Attila elmondta: az ATL és a BTL mellett az igények szerint akár SMS-marketinget is készítenek.
A társaság piaci tapasztalata és tudása miatt nem jelent problémát, hogy a Maximize-nak egy nyolctagú piac új szereplőjeként kell megállnia a helyét. A visszajelzések és a tendermeghívások száma is azt jelzi, hogy a társaságot elismerően fogadta a piac - mondta az igazgató.
Az év több szempontból is érdekesen alakulhat a médiafogyasztás szempontjából: Magyarország európai uniós csatlakozása mellett a portugáliai labdarúgó Európa-bajnokság és az athéni olimpiai játékok is nagyobb tömegeket sarkallhatnak más médiafogyasztásra. A munkamódszerekben viszont nem jelent komolyabb változást az ország szempontjából kiemelkedően fontos EU-csatlakozás sem, a vezető hazai médiaügynökségek ugyanis már rég elérték azt a színvonalat, amelyet a kontinens más országainak ügynökségei képviselnek.