Az ukrán kormány külföldiek befektetését ösztönző ügynökséget állított fel az év elején, de adókedvezményekkel és más eszközökkel is buzdítja helyi beruházásokra más országok vállalatait - válaszolt lapunknak Ukrajna magyarországi nagykövetségének kereskedelmi misszióvezetője. Tóth Mihály ugyanakkor elismerte, hogy az ukrán gazdasági törvények gyors változása és a gazdasági bíráskodással kapcsolatos tapasztalatok még óvatosságra intik az országban befektetni kívánó cégeket. Ám úgy érzi, a stabilitás megteremtése terén az elmúlt években már komoly előrelépés történt.
Bár Magyarországról főként gyártási kooperáció iránt érdeklődő középvállalkozásokat várnak, inkább az itt tevékenykedő, de keletebbre tartó, nagy nyugati cégek helykeresésével találkoznak. A közelmúltban ilyen volt a Flextronics és a Philips, s most is vizsgálja az Ukrajnába való áttelepülés módját több nagy társaság. Ezeket Tóth Mihály nem kívánta megnevezni. Ám megtudtuk, hogy a Transelektro beruházásában épülő kijevi Libigy Plaza után egy másik plaza is épül Ukrajnában magyar beruházásban, Azov néven. Ismert, hogy a Richter gyógyszergyár nemrég épített 30 millió dollárból egy üzemet Kijev mellett.
Tavaly mintegy 6 milliárd tőke áramlott Ukrajnába, ebből mintegy 100 millió dollár származott Magyarországról - ismertette a tegnapi tájékoztatón Ukrajna nagykövete, Jurij Muska. Az ország valutatartaléka tavaly már 2,5 milliárd dollárt tett ki, ám ez még messze van a kívánatos szinttől. Az ukrán gazdaságban 2003-ban folytatódott az előző évek lendületes GDP-növekedése. Az előzetes adatok szerint a 2003-as GDP 8,5 százalékkal haladta meg a 2002-eset, s 42,6 milliárd dollárt tett ki. Az ipar 18 százalékkal bővült, viszont az építőipar 23 százalékkal esett.
Az év első kilenc hónapjában az ország exportja 27,9 százalékkal, 20,7 milliárd dollárra nőtt. Az exportpiacai közötti rangsorban Magyarország az ötödik helyet foglalta el, az importőri rangsorban viszont csak a 18.-at, 269,2 millió dolláros kivitelével.
A 2002-ben 770 millió dolláros ukrán-magyar árucsere tavaly 1,3 milliárd dollárra nőtt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.