BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Uniós folyosókra hajt a MÁV Rt.

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az idei, 106 milliárd forintos fejlesztési tervében a pályavasút fejlesztésére, ezen belül is az uniós korridorokra fekteti a hangsúlyt a MÁV Rt., amely az első fél évben 30 villamos motorkocsi beszerzésére ír ki pályázatot. A világ második legnagyobb vasúthálózatát ellenőrző orosz RZD befektetőket vár rövidesen létrehozandó leányvállalataiba, s kötvénykibocsátásra készül.

Erre az évre 106 milliárd forintos beruházási tervet készített a MÁV Rt. a tavalyi 94 milliárdos után. Az összegből a költségvetési, uniós és társasági források meghaladják a nyolcvanmilliárd forintot. 2003-ról 17 milliárdnyi beruházás húzódik át 2004-re, melynek forrása biztosított - mondta a cég tegnapi tájékoztatóján Bakó János fejlesztési és forrásallokációs főosztályvezető.

Az évek óta tartó alulfinanszírozottság miatt a pályák állapota leromlott, a járművek elöregedtek. Éppen ezért most a pályavasút fejlesztésére fordítja a legtöbb pénzt a vasúttársaság. Kiemelt helyen szerepel az EU-korridorok pályafejlesztése. A személyszállítás területén változatlan elsőbbséget élvez az elővárosi vasúti közlekedés javítása. Negyven vasúti kocsi felújítására kerül sor, s folytatódik a Bz-szerelvények javítása is. Egy ingavonati közlekedés vezérlőkocsijának teljes felújítása 136 millió forintba kerül, eddig 187 elővárosi kocsit korszerűsítettek.

Az első fél évben harminc villamos motorkocsi beszerzésére ír ki tendert a társaság, s további harminchat vásárlását előkészíti. Az orosz államadósság terhére 40 iker dízel motorkocsi szállítása folyamatban van, tizenegy már közlekedik. Egy orosz gyártmányú iker dízel motorkocsi ára 2,5 millió dollár. Az állomás-korszerűsítési programon belül a jegykiadás és a telefonos információs szolgáltatás újul meg.

Az árufuvarozás versenyképességének javításához szükséges a teherkocsipark korszerűsítése is. A főosztályvezető hangsúlyozta, mivel a rendelkezésre álló források korlátozottak, az új kocsik vásárlása mellett a bérleti és lízingkonstrukciókat is vizsgálják.

Az Európai Unió ISPA-segélye a Bp.-Hegyeshalom, a Bp.-Cegléd-Szolnok, valamint a Zalalövő-Boba pálya-korszerűsítési projekt megvalósításához járul hozzá. Az uniós csatlakozás után lehetőség lesz a kohéziós alap igénybevételére. A MÁV Rt. a Szolnok-Lökösháza, a Bp.-Székesfehérvár-Boba, a Szajol-Debrecen-Nyíregyháza-Záhony, a Bp.-Dombóvár-Gyékényes, valamint a Bp.-Hatvan-Miskolc- Nyíregyháza vonal korszerűsítésére pályázik majd. Az EIB

a Bp.-Esztergom, valamint a Bp.-Lajosmizse vonal rehabilitációját támogatja. Ugyancsak EIB-forrásból villamosítják a Győr- Celldömölk vonalat, s korszerűsítik a Rákospalota-Újpest állomást. (HÉ)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.