BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Májusra kell az elosztási terv

Májusra készül el az üvegházhatást okozó gázokkal (ühg) kapcsolatos kibocsátási engedélyekről szóló rendelet, amelyet az európai uniós emissziókereskedelemben érintett cégeknek év végéig kell beszerezni, ellenkező esetben nem folytathatják tevékenységüket. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) szakértőinek tájékoztatása szerint az engedélyezési kérelmeket a nyár elejétől szeptember közepéig lehet majd benyújtani, s a tervek szerint november közepéig valamennyi érintett vállalatnak kiadják az engedélyeket. Az előkészítők elképzelései szerint a már működő létesítmények külön engedélyt kapnak majd, míg az újonnan létesítendő üzemek vagy erőművek egy az egységes környezethasználati engedéllyel integrált ühg-engedélyt fognak kapni. Az engedélyeztetést a Környezetvédelmi Főfelügyelőség fogja lefolytatni. A kvótakereskedelem Magyarországon az energetikai ágazatból, a fémiparból, a cement- és ásványiparból, valamint a fa- és papíriparból összesen mintegy 150 céget érint, amelyek listáját a gazdasági és a környezetvédelmi tárca már öszszeállította.

A kiosztási terv készítése Magyarországon is folyik, s arról, hogy a jogalkotók miként súlyozzanak egyes kérdéseket a nemzeti kiosztási tervben, a GKM az elmúlt hetekben véleménykérő leveleket küldött ki az érintett hazai cégek számára. Az egyes tagországok, illetve ezek gazdasági ágazatai kibocsátási kvótáinak nagyságát, valamint a szektorokon belüli kibocsátási egységek szétosztásának elveit Brüsszel rögzítette a tavaly ősszel elfogadott direktívájában. Ugyanakkor a közösségi jogszabály a tagállamokra bízza annak meghatározását, hogy pontosan mit tekintsenek a kibocsátás alapjának, miként vegyék figyelembe a rendszerbe újonnan belépő cégeket, illetve a meglévő kapacitások kihasználtságát, továbbá bizonyos energiapolitikai szempontok is figyelembe vehetők a tervek készítésekor. A kvótaszabályozásról idehaza várhatóan az év második felében fogadnak majd el kerettörvényt. (NIG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.