Új rendeleteket tervez a környezetvédelmi tárca
Újabb rendeletek kiadása várható a szennyvízkezelés és a hulladékgazdálkodás területén, nagyobb részben az európai uniós jogharmonizáció jegyében. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) a napokban tette közzé a nemzeti települési szennyvíz-elvezetési és tisztítási programról szóló rendelet módosításának tervezetét. A brüsszeli előírások értelmében a szennyvízkezelési nemzeti programokat kétévente kell felülvizsgálni, s a kormány most az illetékes hatóságok tavaly elvégzett országos felülvizsgálatára alapozva tervezi az egyes szennyvíz-elvezetési agglomerációs listák, s ezzel az egyes települések számára meghatározott fejlesztési feladatok, illetve határidők módosítását és pontosítását. A szennyvízkezelés területén Magyarország 2008-ig, 2010-ig és 2015-ig szóló átmeneti mentességeket kapott a közösségi előírások teljesítése alól, amelyekre a szennyvíz-elvezetési program szerint a 2003-2015 közötti időszakban - tavalyi árszinten - mintegy 949,4 milliárd forintot kell fordítani.
A hulladékgazdálkodás területén az elkövetkező hónapokban elsősorban az európai uniós jogharmonizációval kapcsolatban várható új jogszabályok kiadása. A legfrissebb követelmény a leselejtezett gépjárművek hasznosítására vonatkozó jogszabály kiadása, amelyet a csatlakozó államoknak május 1-jére kell meghozniuk. A rendelet tervezetéről a KVM elképzelései szerint ezen a héten kezdődnek meg a közigazgatási egyeztetések. A jogszabály előírásai közé tartozik a roncsautók 85 százalékos - ezen belül 80 százalék anyagában történő - hasznosításának megvalósítása 2006-ra, továbbá a ronccsá vált gépjárművek díjtalan átvételi kötelezettségének fokozatos bevezetése a gyártók és importőrök számára. Ugyancsak jogharmonizációs követelmény az elektronikai hulladékok hasznosítására vonatkozó szabályozás elkészítése. Ennek kiadása augusztusra várható, s termékcsoportonként 70-80 százalékos hasznosítási kötelezettséget ír majd elő a begyűjtött hulladékoknál. Ezek mellett a zöldtárca az idén tervezi a gyógyszerhulladékok hasznosítására vonatkozó rendelet, valamint az építési és bontási hulladékokról szóló jogszabály kiadását, továbbá megkezdődött az elem- és akkumulátorhulladékokra vonatkozó jogszabály kidolgozása is.


