Ezen a héten nem saját csapatunk valamely honi borsor tüzetes tesztelése nyomán szerzett benyomásait összegzem. Az alább leírtakban egy rendkívül izgalmas versengés eredményei olvashatóak. A Magyarországra készülő osztrák borkereskedés, a Wein & Co. nagyszabású kóstolót szervezett Bécsben - Ungarn-challenge címen -, amelynek alapvető célja volt, hogy kijelölje a komoly magyar vörösborok helyét a világtérképen. A borbarát persze patrióta lévén azt hiszi, Villány a világ közepe, ám fontos tudni: másutt is készül zseniális portéka a műfajban.
A május 24-én abszolvált vakteszt - vezette Heinz Kammerer, a Wein & Co. nagyfőnöke, részt vettek osztrák kereskedők és borszakírók, magyar borászok és zsurnaliszták - legalább két fontos tanulsággal szolgált. Egyrészt kiderült, hogy a magyar mesterműveknek ott a helyük a legjobbak között. Másrészt pedig az sem maradt titokban, hogy van még mit tanulnunk a Lajtán innen és túl is: az amúgy a világ egyik abszolút presztízsborának tekintett Petrust - egy palack ára 1500 euró - jó, ha ketten felismerték, s az ítészek hirtelenjében a középmezőnybe sorolták a delikvenst.
Összesen tizenöt - egységesen a 2000-es évjáratból származó - tételt minősítettünk, három felvonásban. Kizárólag bor-
deaux-i fajtákat, a cabernet sauvignontól a cabernet franc-on és cuvée-iken át az ezúttal a legzseniálisabbnak bizonyult merlot-ig. A pontszámok alapján egzakt lista állt össze, amelynek ismertetése előtt azonban megjegyzendő: az átlagolás után a "versenyzők" között általában minimális volt a különbség.
Az első szériában három magyar "munka" küzdött egy francia és egy olasz csúcsproduktummal - és nagyszerűen teljesítettek. Különös tekintettel a Weninger-Gere duó szelektált villányi cabernet franc-jára. Itt végzett a második helyen a több száz eurós Chateau Latour, amelynek kivételes kvalitásait a százas skálán 98 ponttal honorálta Peter Moser, az osztrák Falstaff tapasztalt főszerkesztője. A két másik magyarnak, Bock József Capella cuvée-jének és Tiffán Ede és Zsolt Grande Selectionjának sem kellett szégyenkeznie, hiszen simán legyőzték a legendás toszkán Sassicaiát.
Honjaink a második eresztésben is rendkívül magas színvonalon teljesítettek. Igaz, az első helyet elhappolta a toszkán Tenuta dell'Ornellaia cabernet-kből kerekített cuvée-je (a legmagasabb pontszámot, 97-et e sorok tudásszomjas írójától kapta), de szó szerint nyílt színi tapsot érdemelt ki Tiffánék Cuvée Carissimae-je és Gere Attila Kopárja is. Saint Emilion mitikus bora, a Cheval Blanc a Bock Cuvée-vel párban a vert mezőnybe kényszerült.
A harmadik nekifutás darabjait találtuk a legeslegszebbeknek. Ezek a borok mind merlot-ból készültek, s bebizonyították, amit a legújabb hazai művek ízlelgetése során már korábban megfogalmaztam magamban: a pinot noir mellett ez a fajta tudja a legtöbbet. Nos, az önmagában is gyönyörűséges "ötös" - és ezzel a "tizenötök" - legjobbikának a toszkán Tua Rita pincészet 200 eurós Redigaffi elnevezésű kultuszbora bizonyult. A társaság fele ezt saccolta Petrusnak, kivéve Peter Mosert. Magam 98 pontot adtam a szerintem "biztosan bordeaux-i" mesterműnek. Pontosan annyit, mint Gere Attila Solusának, amelyről azt találtam írni: ennél gazdagabb már nem nagyon lehet egy bor. Összesítésben is a Gere-merlot lett a második, megelőzve az Ornellaia Massetóját, Franz Weninger horitschoni merlot-ját - és a Petrust.
Konklúzióként ezúttal legyen elég annyi: amikor csak lehet, nemzetközi összevetésben érdemes megmérni hazai gyöngyszemeinket. Legalább azért, hogy kiderüljön: egyfelől van még mit tanulnunk, másfelől máris van mire büszkének lennünk. Az pedig tény: a Wein & Co. polcain Ausztria-szerte rövid időn belül feltűnnek majd a legjobb magyar vörösök.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.