BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bemutatkozás Kielcében

Az idén először magyar cégek is részt vesznek a lengyelországi Kielcében május 25-28. között zajló Plastpol műanyagipari szakvásáron.

A Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. (ITDH) támogatásával 11 magyar műanyagipari vállalat és az ITDH képviselete jelent meg a helyi vajdaság székvárosában kedden megnyílt rendezvényen - jelenti az MTI. Köztük van a lengyel piacon meghatározó szerepet játszó BorsodChem és Tiszai Vegyi Kombinát, továbbá a Magyar Műanyagipari Szövetség, a Magyarországon működő műanyaggyártó és műanyag-feldolgozó vállalatok szakmai érdekszervezete.

Csősz Lajos, az ITDH varsói irodájának igazgatója a keddi kielcei sajtótájékoztatón elmondta: a magyar-lengyel kétoldalú árucsere örvendetesen növekszik, 2003-ban 2,014 milliárd eurót tett ki (ebből a magyar export 846,8 millió, az import pedig 1,167 milliárd euró volt), és összességében 13,3 százalékkal haladta meg az előző év teljesítményét (az export 9,6, az import 16 százalékkal nőtt).

Szólt a lengyelországi magyar befektetésekről, ezen belül elsősorban a Richter Gedeon lengyelországi gyárvásárlásáról, a Mol és a PKN Orlen együttműködéséről és a Trigránit katowicei beruházásáról, melynek során öt év alatt egy komplex szolgáltató központ létesül a sziléziai vajdaság székvárosában. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.