Eybl-beruházás Körmenden
Körmenden építi negyedik magyarországi üzemét az évente 3,6 millió személyautó belső burkolatát, üléshuzatát gyártó osztrák Eybl International AG. A nyugat-magyarországi városban 9,3 hektáros telket vásárolt a cég, ahol szeptemberre elkészül az első, 150 embernek munkát adó négyezer négyzetméteres csarnok. Amint Csillag Balázs, a jánoshalmi székhelyű, összesen 1350 fős Eybl Hungaria Textilipari Kft. termelésért felelős ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta, már az első fázis költsége is eléri az egymilliárd forintot. A második szakasz a tervek szerint 2006 végére készül el, a harmadik csarnokban pedig a rákövetkező tavasszal kezdik meg a termelést. Akkor akár hétszáz embernek is munkát adhat a személygépkocsikhoz belső kárpitokat gyártó üzem.
Az Eybl 1993-ban kezdte meg a munkát Magyarországon a ma 200 főt foglalkoztató nagykanizsai üzemmel. Két évvel később Lentiben is létesült egy gyár, majd tavaly megvették a csődbe ment zalaegerszegi ruhagyár, a Za-Ko telepét. A cég 120 dolgozójának átvétele és a felújítás után május 13-án megnyitott új üzemmel együtt már 350 embernek ad munkát Lentiben. Itt az Audi TT és több BMW-modell számára készül bőrgarnitúra, kartámla, s az új, még bemutatás előtt álló BMW szövetkárpitjának próbagyártása is megkezdődött. Emellett a Honda számára fejtámlákat is gyárt.
Johannes Elsner, az Eybl International vezérigazgatója cége honlapján hangsúlyozza, hogy ma már Lenti a cég egyik legfontosabb termelőbázisa. Hozzátette, hogy a csoport üzemei közül a magyar egységek termelékenysége a legnagyobb. A kremsi központú Eybl International termelőüzemei Ausztria és Németország mellett Spanyolországban, Szlovákiában, Romániában és hazánkban vannak. Romániában két egységük van. A cég 2002-ben 410 millió eurós bevételt ért el, amelynek 3900 alkalmazottja közül 2800-an a román és a magyar leányvállalatnál dolgoznak.


