BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kapcsolatok kellenek a sikerhez

A hazai vállalatvezetők legfőbb erénye a határozottság, az elszántság, vagyis a nehéz döntések meghozatalára való hajlandóság, azaz a siker hét kulcsának egyikét biztosan birtokolják - hangsúlyozza az egyéni üzleti képesség és a vezetői hatékonyság fejlesztésének egyik legkiválóbb szaktekintélye, Brian Tracy, aki nem egészen két hét múlva Magyarországra érkezik. Brian Tracy lapunknak adott interjújából az is kiderül, a hazai vállalatvezetők azon kívül, hogy intelligensek, erősségük még az új gondolatok, egyedi ötletek befogadására, új ismeretek tanulására való nyitottság is, ami a nyitott, nagy növekedési potenciállal rendelkező magyar gazdaságban komoly versenyelőnyt biztosíthat cégüknek. A mai kiélezett versenyben, a globalizáció felgyorsulásának időszakában a legfontosabb képesség, amivel egy menedzsernek feltétlenül rendelkeznie kell: fokuszáljon arra, mit akar a fogyasztó. Ez a vezérfonal segít megvalósítani, hogy mindig egyetlen dologra összpontosítson a vezető, növelve a vállalati hatékonyságot - emelte ki a szakember, akinek Magyarországon már megjelent egy könyve Maximális teljesítmény címmel, és továbbiak kiadása is napirenden van.

Ezenkívül számos területet érint majd az előadás, szigorúan a gyakorlati oldalra koncentrálva: szó esik többek között marketingről, eladási praktikákról, szervezetvezetésről, a termelékenység fokozásáról. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy nem lehet sikeres egy vállalatvezető eredményes személyes kapcsolatok nélkül, ezért a kapcsolatépítés mesterfogásaira is megtanítja a résztvevőket a világszerte ismert szakember. Mostanában egyre több szó esik arról, a menedzserek túlterheltsége hibákra kényszeríti őket, ami a társaság teljesítményének mérséklődésében ölt testet. Ezt kiküszöbölni hivatott a rendezvény egyik témája, a stressz, a pánik, a kudarc kezelése.

A június elsejei, háromezer üzletember részvételével megtartandó körcsarnokbeli előadás immár a harmadik lesz a sorban, hiszen a szervezetek, egyének képzésével és fejlesztésével foglalkozó cég elnökeként és ügyvezetőjeként tevékenykedő amerikai szakember 1998-ban és 1999-ben is ellátogatott hazánkba, hogy átadja ismereteit a magyarországi menedzsereknek. A rendezvény egy több, nemzetközileg elismert szakembert felvonultató előadás-sorozat első állomása lesz - mondja az esemény szervezője és házigazdája, Tonk Emil, a Studium 2000 Üzleti Kommunikáció Fejlesztő Társaság vezetője.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.