Meg kell találni a piaci rést
Kevés olyan humánpolitikai vezető van ma Magyarországon, aki egy 7000 fős cég irányítását otthagyva a semmiből épít fel egy kis céget. Szabolcs Judit, a StudyConsult Humánpolitikai Szolgáltató Kft. ügyvezetője és tulajdonosa két és fél évvel ezelőtt pontosan így tett. Az első kihívást a humánpolitikai terület jelentette számára. A Janus Pannonius Tudományegyetem pénzügyi szakáról került 1993-ban a Philipshez, ahol humánerőforrás-gazdálkodással kezdhetett foglalkozni. Bécsi és nürnbergi tapasztalatokat szerzett, majd egy nagy megméretés következett a Wallis Rt.-nél. Itt a humán erőforrás terület teljes irányítását rábízták. Hat év alatt a 2600 fős cég 7000 fős vállalatcsoporttá nőtt, és a teljes hr-szervezetet fel kellett építenie. A cégnél meg kellett küzdenie azért, hogy mint első női vezetőt elfogadják, de sikerrel járt. Itt keltette fel érdeklődését az outsourcing, amely akkor piaci résnek mutatkozott. Úgy látta, vannak olyan típusú cégek a piacon, amelyek létszámuk vagy költségeik miatt úgy gondolták, nem építenek belső hr-szervezetet, elértek azonban arra a fejlettségi szintre, hogy hr-funkciókra szükségük van. Határozottan állítja: bár sok munkával és kockázattal járt, de beigazolódott, szükség van a hr-terület kiszervezésére.
Véleménye szerint azok a vállalatok, amelyek belső erőforrásból oldják meg a hr-t, sokkal több hezitálás után döntenek az informatikai rendszerek bevezetése mellett, hiszen ez egy bonyolult terület.
Elmondása szerint vannak, akik kételkednek abban, hogy nőként ezt a feladatot megfelelően látja el, ilyenkor ezt be kell bizonyítania. Ugyanakkor hozzátette: jó tapasztalatai is vannak, hiszen a hozzáállás az adott vállalat vezetésétől függ. Bevallása szerint a munkát és a magánéletet nehezen tudja szétválasztani, egyelőre mindkét területen rengeteg a feladata. Ambíciókkal telve alapított saját céget, célul tűzte ki, hogy Magyarország piacvezető humán erőforrás outsour-cing szervezetét hozza létre. Két és fél évvel ezelőtt egyedül kezdte, ma már egy kis csapattal dolgozik együtt.
Távlati célja, hogy harmóniát teremthessen a magánélet és a szakmai feladatok között. Jelenleg a mérleg inkább a munka irányába billen, pedig feladata otthon sem kisebb. Fiai 14, 8 és 3 évesek. A háromgyermekes édesanyának tehát még vannak kihívások az életében.


