Nem félünk az egészséges versenytől

Az ön neve a bor iránt közömbösek számára is ismerősen csenghet.

Pátzay Pál szobrász - neki köszönhetően csenghet ismerősen - a nagyapám testvére volt. A művészettel a család más tagjai is szoros kapcsolatban voltak és vannak. Jószerével én vagyok az egyetlen, aki kilóg a sorból. A tanítónőm már az első rajzórán rájött, hogy ezt dolgot nem szabad erőltetni. Mondták azt is, hogy talán szerencsés lenne nevet változtatnom, mert egy Pátzay így nem rajzolhat.

Hogyan került kapcsolatba a borral?

A kertészeti egyetemen végeztem, erjedésipari szakon.

Romantikusan hangzik. Mégis úgy gondolom: attól, hogy egy fiatalember elvégzi az erjedésipari szakot, nem feltétlenül lesz belőle borkereskedő.

Rövid úton rájöttem, hogy nem akarok részt venni a termelésben. Gimnáziumi osztálytársam és barátom, Kenéz Károly akkoriban, 1995-ben fűszerkereskedéssel foglalkozott. Sokat beszélgettünk a lehetőségekről, és arra a következtetésre jutottunk: érdemes lenne kezdeni valamit a borral is. Az év augusztusában belevágtunk.

Tehát jóval később startoltak, mint a többi, a gasztronómiában ismert borkereskedés.

Így van. Már évek óta a piacon volt a CorVinum, a Vinarium, a Budapest Bortársaság vagy Malatinszky Csaba.

Ez a körülmény nem okozott nehézségeket?

Dehogynem. Eleinte drágábban vásároltuk a borokat a termelőktől, mint ahogyan a versenytársaink eladták azokat a fővárosban.

Komolyan mondja? Hogy lehetett ebből jól kijönni?

Nagyon nehezen. Az első időszakban lényegesen drágábban értékesítettük a bort, mint bármely más kereskedő.

Ez azért érdekes, mert amióta ismerem a céget, azóta a legolcsóbbak közé sorolom.

Az első időszakban éppenséggel fordítva volt. Egy eredeti felismerés tette mégis lehetővé, hogy talpon maradjunk. Felfedeztünk a gasztronómiában egy területet, amellyel senki az égvilágon nem foglalkozott. A 90-es évek közepén mindenki szinte kizárólag a nagy szállodákba és az elegáns éttermekbe szállított. Az újonnan nyílt és nagyon hamar népszerűvé vált pubok, cafék gyakorlatilag nem érdekelték a versenytársainkat.

Mekkora volt a cég a hőskorban?

Egy negyven négyzetméteres, bérelt raktárban kezdtünk. Volt még háromszázezer forintunk és egy személyautónk. Sorra jártuk az éttermeket, amelyekbe - mint említettem - más kereskedőnek eszébe sem jutott elmenni. Olyan helyeket, ahová a fiatalabbak jártak, akikről akkoriban mindenki azt hitte, csak sört és tequilát akarnak inni.

Gyorsan kiderült, hogy működik az ötlet? Megitták a bort?

Pillanatok alatt. Hamarosan már nem nekünk kellett megkeresnünk az újabb pubokat, hanem ők jöttek hozzánk. Abszolút nyitottak voltak. Végső soron egyszerre ismertük fel, mekkora a lehetőség ebben az egészben.

Az első évben mekkora mennyiséget forgalmaztak?

Az első, nem teljes évben öt-hatezer palack bort tudtunk eladni. Aztán azon vettük észre magunkat, hogy bővülünk. Mind nagyobb helyiségeket kellett bérelnünk, mígnem 1999 végén megnyitottuk a fővárosi, Dohány utcai üzletünket. Ez az ingatlan már a saját tulajdonunkban volt, és nemcsak a vinotékát meg az irodahelyiségeket tudtuk itt kialakítani, tartozik hozzá egy ötszáz négyzetméteres pince is. Erről öt éve még azt hittük, soha nem lesz tele. Most viszont már úgy tűnik, kinőjük lassan.

Mikor érezte először, hogy bizonyosan sikeres lesz a Veritas?

1998-99-ben már láttuk, hogy nagy bukás nem lesz a dologból. A történethez tartozik, hogy kezdetben sem készítettünk évtizedekre szóló terveket. Örültünk, hogy megy az üzlet. De a 90-es években még nem is volt igazi a piac. Egyáltalán nem beszélhettünk klasszikus versenyről. Szabad területek voltak, amelyeket el kellett foglalni.

Hány étteremmel állnak kapcsolatban?

Bejegyzett partnereink száma kétezer-hatszáz. Közülük ezerötszázzal stabil, élő a kapcsolatunk. Hozzájuk havi rendszerességgel szállítunk.

Egy-két éve megjelentek a boraik a hipermarketekben is. Miért?

A gasztronómiában piacvezetőkké váltunk. Ennek a műfajnak is megvannak azonban a maga nehézségei. Az éttermek csekély mennyiségeket rendelnek, havonta egyszer-kétszer kell szállítanunk nekik. Sok megrendelőt kell kezelnünk, ehhez számos munkatársra van szükség. Aprólékos, sok odafigyeléssel járó tevékenységről van szó. Öszszességében ez a legnehezebb piac. A hipermarket más. Egy évben egyszer megkötjük a szerződést, aztán szállítunk, egyszerre nagy mennyiségben. Ez nagyobb befektetéssel járó műfaj, de mondhatni, szinte automatikusan működik.

Mekkora most az In Vino Veritas?

Tavaly 1,1 milliárd forintos forgalmat bonyolítottunk le. 2004-re 25 százalékos bővülést terveztünk. Ez most a legkevésbé sem tűnik lehetetlennek.

Hányan kezdték, és hányan dolgoznak most a cégnél?

Egy ideig ketten voltunk Kenéz Károllyal, de bő egy év után elváltak az útjaink.

Miért?

Üzletileg nem értettük meg egymást. 1999-ben ment végbe a nagy áttörés a Dohány utcai lépéssel: ekkor tízen lettünk. Ma huszonhatan vagyunk. Ketten tulajdonoljuk a Veritast: Simon Ágnesé, a menyasszonyomé a tíz százaléka, a többi az enyém.

Növekednek tovább?

Hála istennek. Éppen érkezett egy új szállítóautó, új sofőr kell hozzá. Új piacokat is keresünk: egyre több cég és magánvevő vásárol, rendezvényeket, kóstolókat, borvacsorákat szervezünk. Az ezekhez kapcsolódó munkákat mind el kell végeznie valakinek.

Mekkora lesz a Veritas tíz év múlva?

Fogalmam sincs. A piac majd eldönti. Akkora lesz, amekkorára piaci igény mutatkozik. Nincs olyan célkitűzésünk, hogy na, ha már ilyen hatalmasak vagyunk, megállhatunk. Amíg van vásárló, addig dolgozunk és növekszünk. Most mindenesetre pörög a piac. Egyik versenytársunk gyengélkedik éppen, úgyhogy alig érjük utol magunkat. Szárnyalunk.

Egyszer azt mondta nekem egy termelő, hogy Pátzay Istvánnal a legnehezebb tárgyalni. Ő a legkeményebb. Ez igaz?

Nem ismerem a többieket. Mindig azt mondom a termelőnek, hogy amikor velem tárgyal, kétezer éttermessel ül szemben. Nekem az ő érdekeiket is képviselnem kell, ami természetesen meghatározza a meghatározandókat.

Milyennek látja az utat, amelyet a magyar bor az elmúlt tizenöt évben megtett?

Rengeteget fejlődött a magyar borászat. A meghatározó termelők megerősödtek, filozófiájuk kitisztult, boraik egyre szebbek. Először mindegyiknek a pincészetét kellett fejlesztenie, de mára eljutottak a termékek finomításához, a márka megalkotásához, felépítéséhez. A legtöbben sokat járnak külföldre, látják, hogyan készülnek az igazán nagy borok. Ugyanazt a technológiát alkalmazzák, ugyanolyan színvonalas ültetvényeken, ugyanolyan terméskorlátozás mellett, ami szükséges a komoly minőségű borhoz. Okvetlenül optimista vagyok. Az első tizenöt év persze még nem volt elegendő arra, hogy feljussunk a csúcsra, de lassan-lassan megteremtődnek a feltételek az áttöréshez. Az útkeresésen többé-kevésbé túl vagyunk, most már az aprómunka következik.

Nemzetközi jelenlétünkben ez még nem nagyon mutatkozik meg.

Ma még külön kell választani a magyarországi és a külföldi piacot. Hála istennek, itthon már megjelentek azok a kivételes minőségű termékek, amelyekhez kimondottan ragaszkodnak a hazai fogyasztók. Szerintem talán sehol máshol nem ennyire patrióták a borkedvelők: a magyar borokat az összes többi elé helyezik. Inkább magyar bort választanak a francia, az olasz, vagy a chilei helyett, mert jobban bíznak benne. Az viszont igaz, hogy az exportpiacokon sokkal nehezebb lesz helytállni.

A Veritas megpróbálkozott külföldi borok forgalmazásával is. Legalább két éve nem bővítik érdemben választékuk e részét. Miért?

Mert a piac nem igényli. Hiába nagyon jók ezek az argentin, francia vagy chilei borok - sőt az áruk is igen kedvező -, a magyar gasztronómia nem kíváncsi rájuk.

Ez a körülmény azért is figyelemre méltó, mert sokan arra számítanak: az európai uniós csatlakozással nagy mennyiségben árasztják el a magyar piacot az olcsó és jó külhoni borok. Valóban kell ettől tartanunk?

Lehet, hogy valamennyire megváltozik a kép. Azt azonban nem hiszem, hogy ez a változás alapjaiban rengetné meg a piacot. Biztosan érkeznek borok, biztosan megkóstolják ezeket a fogyasztók - ha egy ember egy palackot vesz le a polcról, az is mennyiség -, biztosan bejönnek külföldi kereskedések is a maguk választékával, ám mindebből még nem következik gyökeres átalakulás.

Kereskedőként tart a konkurencia növekedésétől?

Nem félünk az egészséges versenytől. A külföldieknek egy előnyük lehet: a tőkeerő. Ezzel szemben mi vagyunk otthon Magyarországon, mi ismerjük a magyar fogyasztók kívánságait, ízlését, mi állunk hosszú évek óta kapcsolatban a legfontosabb termelőkkel. Ha továbbra is megfelelő profizmussal tesszük a dolgunkat, nem veszíthetünk.

Mely magyar boroknak van a leginkább esélyük a nemzetközi sikerre?

A hungaricumoknak. A prioritás ezen belül is Tokaj-Hegyalját illeti. Az ottani borászatok rövid időn belül világhíresek lehetnek. Vörösben és fehérben is a magyar fajtákban látom a lehetőséget: a kékfrankosban, esetleg a kadarkában, a juhfarkban, az olaszrizlingben.

Van kedvenc bora?

Mindig az a legjobb bor, amelyik már el van adva.

Gyakran beszélünk a borászok filozófiájáról. A kereskedőnek is van filozófiája?

Nagyon sok nagyon jó bort szeretnék eladni, nagyon jó áron és nagyon jó kiszolgálással.