Jelenlétünk az egyik napra koncentrálódott, így a tudósítás nem tartalmazhatja a mintegy 75 vendég- és vendéglátó pincészet teljes kínálatának bemutatását. Őrjáratunk a Kecskegödörben, az Alexandra Kispincészet hangulatos bázisán kezdődött, ahol a tulajdonos, Vizi Károly kedves etyeki fehérborai mellett a balatonfüredi Figula Pincészet munkásságával ismerkedhetett a közönség. Ifjabb Figula Mihály, aki a papától nem kevés előadói tehetséget is örökölt, kellő szakértelemmel és személyességgel beszélt a kínált borokról. Közülük a 2002-es szürkebarát-válogatás, valamint a szintén 2002-es Szilénusz Cuvée tetszett leginkább.
Maradva a Kecskegödörben, a szomszédos Borbarát pincében találtuk magunkat, ahol a szekszárdi Vida Péter várta a szép nedűk barátait. Választásunk a kadarkára esett, és nem bántuk meg: a 2003-as évjáratot dicsérő, gyümölcsös, élénk, sokatmondó bor az ország egyik legjobb kadarkája. A borkülönlegesség 80-100 éves tőkékről származik, 8000 palack készült belőle.
Néhány méterrel feljebb Hernyák László pincéje várta a fesztiválozókat. Hernyák az egyik legismertebb etyeki borász, veretes fehérborait, mesés párlatait sokan kedvelik. Nemkülönben a két vendég, Tiffán Zsolt és Demeter Zoltán borait. Tiffánék alkotásai közül a 2003-as kékoportó, valamint a 2001-es Cuvée Carissimae került poharainkba. Az önérzetes villányi - Tiffán szerint - haragossá válik, ha a kékoportóra mint primőr borra tekintenek, ennek megfelelően ez a tétel komplex, érlelhető nedű. A Carissimae szépséges bor, méltó utódja elődeinek. A tokaji Demeter Zoltántól egy különleges száraz bort ízleltünk meg, amely a legújabb hegyaljai trendbe illeszkedve azt a koncepciót erősíti, miszerint az aszúk mellett a száraz kategóriában is meg kell alkotni a nagy borokat.
Pincesort váltva az Öreghegyre navigáltunk, ahol az Etyeki Kúria vendégszeretetét Heimann Zoltán és Árvay János élvezte. Az etyekiektől remek chardonnaytételeket ízleltünk, Heimannék merlot-cabernet franc-kékfrankos összetételű Stílusgyakorlata beragyogta az egész fesztivált, Árvay Édes élet elnevezésű házasítása után pedig vallottuk, az élet, amellett hogy édes, még nagyon szép is.
Az Öreghegy után az Újhegyre baktattunk, ahol egy vérbeli újdondász, Rókusfalvy Pál pincéje volt a célpont. A fesztiválszervező-újságíró-üzletember egyben reménybeli borászpalánta is, aki saját pincészetében saját borait kínálta. Az olaszrizling remek, a sauvignon blanc pedig jól mutatja, hová kell még fejlődni - biztattuk a kollégát. A pince két vendége Berecz Stephanie (Tokaj) és Légli Ottó (Balatonboglár) volt. A hölgyet a Disznókő Pincészet főborászaként ismerhette meg a közönség, ám a közelmúltban váltott: a tolcsvai Pannonbor szakmai irányítását választotta. Etyeken férjével közös családi vállalkozásuk, a Kikelet pince újdonságait mutatta be. Légli Ottó kínálatából ezen a hét végén mi a 2002-es olaszrizlinget (érettség, mineralitás), valamint a hordós érlelésű, szintén 2002-es sauvignon blanc-t emeltük ki.
Esteledett, amikor a Körpincébe értünk. Itt Dúzsi Tamást választottuk, talán azért, mert két kiemelkedő szekszárdi borhoz már volt szerencsénk. A rozékirálynak tartott Dúzsinál természetesen a kékfrankos rozé legújabb, 2003-as évjáratával kezdtünk. Pinceátlag - amennyiben ennél a pincénél mindig nagyon jó ez a tétel. Itt is kóstoltunk egy kadarkát, öregebbet, mint Vida Péternél. A 2000-es kadarka intenzív meggyes illattal, élénk savtartalommal ajándékozott meg, de minden finomsága, érettsége ellenére nálam a "nap kadarkája" díj továbbra is a másik tételnél maradt. Csodálattal kóstoltunk viszont egy tekintélyes korú (1998) Dúzsi-kékfrankost, amely bizonyította, milyen szépen tud öregedni a fajta. A pince 2000-es cabernet franc-ja pedig olyan finom volt, hogy kóstolása után azt kellett mondanunk: számunkra vége a fesztiválnak. Hiszen e tétel után már nem kívántunk újabbakat kóstolni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.