BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

RTL Klub: marad a foci

A következő szezonban is az RTL Klub közvetíti az élvonalbeli labdarúgó-mérkőzéseket - jelentette be Szieben László, a Magyar Labdarúgóliga (MLL) elnöke csütörtökön. A kereskedelmi csatorna élt az MLL és az RTL Klub közötti szerződésben foglalt opciós jogával. Egyes találkozókat továbbra is közvetíti az RTL Klub egyik tulajdonosa, az IKO Production Kft. romániai leányvállalata, az IKO Romania S. r. l. által januárban indított m+ csatorna is. Ezek nem képezték az RTL Klubbal februárban kötött - 2008-ig szóló - szerződés tárgyát - jelezte az elnök. A piacvezető kereskedelmi csatorna meg nem erősített információk szerint évi több száz millió forintot fizet a jogdíjért. Szieben László korábban azt nyilatkozta: a magyar futball számára a jogdíj értéke helyett fontosabb az RTL Klubbal való közös márkaépítés. Jelezte viszont azt is, hogy az RTL és az MLL együttműködéséből a profilabdarúgásnak egymilliárd forintos bevétele lehet.

Már arról is hallani, hogy a csatorna további terveket szövöget a magyar labdarúgással kapcsolatban. Információink szerint a magyar válogatott őszi világbajnoki selejtezőit is beépítené kínálatába. Kolosi Péter, a csatorna programigazgatója korábban lapunknak jelezte, lehet, hogy egy-két labdarúgó-sportesemény főműsoridőben is adásba kerülhet. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.