BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Frissített zenéjén a Danubius

Jelentősen felfrissítette zenei palettáját a piacvezető rádió. A Danubius programigazgatója, Buza Sándor jelezte: 40 százalékban lecserélődtek az adó által játszott számok. Mint mondta: a változtatást gondos piackutatás előzte meg.

A módosításra azok után került sor, hogy a Danubius és a rivális Sláger Rádió között tavaly téltől igencsak felfokozódott a verseny. Egyelőre nehéz megjósolni, hogy a nyáron miképpen alakul kettejük versenye, az eddigi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy ebben a szezonban elsősorban a fiatalabbakat megcélzó Danubius hallgatottsága erősödik erőteljesebben, miután azokat a tömegeket éri el az adó, akik ilyenkor kevesebbet ülnek a televízió előtt.

A magasabb hallgatottsági adatok már a nyár előtt jelentkeznek: áprilisban a fiatalabb korosztály tagjainak, a 18-39 éveseknek köszönhetően egyre többen és egyre hosszabb ideig választják a Danubius Rádió adását, így a 18-39 évesek között is nőtt a piacvezető adó népszerűsége és 167 ezer fővel több hallgatója van, mint az előző hónapban. Ez 3,5 százalékos emelkedést jelent a korábbi hónaphoz képest. Igaz, ebben a korosztályban a Sláger is növelte táborát, emiatt viszont ebben a korosztályban csak minimális különbséggel vezet a Danubius a Sláger előtt.

Ráadásul a Sláger Rádió hallgatótábora a 18-39 évesek körében is emelkedett márciusról áprilisra, így a korcsoport 50,9 százaléka hallgatja adását. Ez az eredmény azonban közel hét százalékkal marad el a Danubiusétól.

A Juventus Rádió népszerűsége is nőtt az említett korcsoportban, míg a táblázatban az egyéb rádió kategóriába sorolt kis rádiók együttesen közel 4 százalékos csökkenést produkáltak márciushoz képest.

A csak Budapesten fogható adók között a Roxy továbbra is piacvezető a maga 250 ezer fős hallgatótáborával a teljes lakosságban. Igaz, amennyiben az összes adót figyelembe vesszük, akkor a Slágeré az első hely.

A csak a fővárosban fogható adók között a Roxyt a Rádió1 követi 163 ezer hallgatóval, az InfoRádiót 115 ezren, a Klub Rádiót 104 ezren, a Sztár FM-et pedig 100 ezren hallgatják, a teljes lakosság körében. A többi mért adó nem éri el a százezres küszöböt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.