BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kravtex-buszok a Volánnak

A héten megkezdi a Volán-társaságok számára a szóló elővárosi autóbuszok szállítását a Kravtex Kft. A győri társaság a szerződés értelmében 1,913 milliárd forint értékben szállíthatja közlekedési járműveit, amely megrendelésből 1,5 milliárd forint az állami támogatás, e beszerzéseket a jármű-rekonstrukcióra biztosított költségvetési keretből finanszírozzák.

Krankovics István, a Kravtex ügyvezető igazgatója a Világgazdaságnak elmondta, hogy a másodszori, pontozással kialakított eredmény a Kravtex Kft. jelentős különbségű győzelmét hozta, mivel ajánlatára háromszor több pontot kapott, mint a NABI Rt.-é. A több mint 10 millió forintos autóbuszonkénti árkülönbözet mellett a legszembetűnőbb az autóbuszok üzemanyag-fogyasztása közötti eltérés volt.

A pályázat szerint a 65 megrendelt járművet az idén szeptember végéig kell átadni a vevőknek. Mivel a NABI jogorvoslati kérelme miatt a szerződéskötés 52 napot csúszott, a Kravtex vezetése számít a szállítási határidő szerződéses módosítására. A cég az idén több mint 90 új autóbusz gyártását tervezi, háromszorosát az eddig évenként gyártottnak.

A mostani szerződés aláírása azért is fontos volt a Kravtex számára, mert elkerülhetővé vált a cégcsoporthoz tartozó és az autóbuszok vázait gyártó mosonmagyaróvári Kühne Rt.-nél a 150-200 dolgozót érintő létszámleépítés. Az elsősorban mezőgazdasági gépeket gyártó Kühne e termékek iránti hazai kereslet drasztikus visszaesése miatt nehéz helyzetbe került, az egyedüli kitörési lehetőség az autóbuszvázak gyártása.

A Kravtex 1999-ben kezdte meg a cseh SOR Libchavy cég licence alapján a hazai főegységgyártók termékeinek felhasználásával továbbfejlesztett autóbuszainak gyártását, és mostanáig több mint száz ilyen jármű került - főleg a Volán-társaságok megrendelésére - a magyar piacra. Az Iveco-motorral felszerelt járművek csaknem 80 százalékban magyar beszállítók által gyártott termékekből készülnek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.