BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nő a rádiók részesedése

Jól alakul az idei év a kereskedelmi rádiók számára, reklámpiaci részesedésük ugyanis a tavalyi év után várhatóan az idén is dinamikusan növekszik. Reklámköltés szerint továbbra is a Danubius részesedése a legmagasabb az év első három hónapjában, őt követi a Sláger Rádió.

Skriba Judit, a Magyar Reklám Szövetség (MRSZ) alelnöke, egyben a Népszabadság marketingigazgatója a közelmúltban megrendezett tihanyi Média Hungary konferencián méltatta a rádió reklámpiaci részesedésének emelkedését, mely a legújabb MRSZ-becslés szerint 7 százalék. Skriba Judit szerint ez nagyrészt az igen!rádió! kutatásnak köszönhető, mely teljes rádiós piaci összefogással valósult meg, és professzionális kommunikáció, illetve lobbitevékenység kísérte.

Szombati Béla, a Helyi Rádiók Országos Egyesületének (Heroe) alelnöke is alátámasztotta növekedést, amely a helyi rádiók esetében 6 százalékos bővülést jelent 2002/2003 viszonylatában. A Heroéhoz tartozó helyi rádiók tavaly összesen 720 millió forintos nettó hirdetési bevételt értek el.

A további emelkedést garantálhatja a rádiók számára az is, hogy a nyári időszakban a fiatalok rádióhallgatása nagyobb mértékű, mint az év más időszakaiban, éppen ezért - elsősorban - a kereskedelmi adók elérése magasabb lesz, s biztató évkezdés után a reklámpiaci növekedés is folytatódhat.

Az előző hónapban a heti adatoknál a 18-49 évesek között egyébként nőtt a Danubius hallgatottsága, így a Danubius és a Sláger elérése közötti különbség 0,9 százalék, azaz kis különbséggel a Danubius a piacvezető. A Sláger Rádió hallgatótábora is növekedett, bár kisebb mértékben.

Akár az áprilisi adatokat, akár 2004 első négy hónapjának átlagát vizsgáljuk, jelentős változás nincs a rádiós piacon a 18-49 évesek körében. Továbbra is a Danubius a legnépszerűbb állomás. A Kossuth rádiót a korcsoport 16 százaléka hallgatja. A Sláger Rádió márciusról áprilisra ismételten az 50 év felettiek körében növelte legerőteljesebben hallgatótáborát, míg a Danubius a 18-29 évesek között. Az áprilisi adatok tükrében úgy tűnik, hogy a korcsoportos verseny ismételten a 30-39 évesek között zajlik legnagyobb mértékben, ez jellemezte a korábbi éveket is. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.