BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szakértők szerint jövőre csökkenhet az olaj ára

A legtöbb olajipari szakértő szerint jövőre csökken mostani, 21 év körüli csúcsáról az olaj ára, 2010-ig pedig tovább fog gyengülni. Rövid távon azonban némi drágulást okozhat a norvég olajmunkások munkabeszüntetése.

A már öt napja sztrájkoló norvég olajmunkások bejelentették, hogy vasárnaptól kiterjesztik északi-tengeri munkabeszüntetési akciójukat. Ám ennek előkészítése nyomán már csütörtök hajnaltól 78 ezer barrellel tovább csökken a világ harmadik legnagyobb nyersolajexportőr országának napi kitermelése. A kieső mennyiség ezzel eléri a napi 450 ezer barrelt, ami a normális szint mintegy 15 százaléka - jelentette a Bloomberg.

A hírre tovább emelkedtek a tőzsdei nyersolajárak. Az Európában meghatározó típus, az északi-tengeri brent augusztusi jegyzése tegnap délelőtt barrelenként 35,9 dollár közelébe nőtt. Az elemzők mindazonáltal emiatt nem számítanak nagyobb árhullámra, mivel a norvégiai munkabeszüntetések általában nem tartanak sokáig.

A piacokra némi megnyugvást hozhat az a hír, miszerint Irak, a Közel-Kelet harmadik számú nyersolajtermelője az északi - a törökországi Ceyhan kikötőbe irányuló - exportvezetékén is felújította a szabotázsakciók miatt leállított szállításait. A közel-keleti termeléssel szállítással kapcsolatos megnyugtató hírek rendszerint mérsékelni szokták az árakat. Igaz, ez egyelőre csak napi 200 ezer barreles exporttöbbletet jelent, míg a háború előtt ennek közel ötszörösét szállította az elmúlt 15 hónapban a sorozatos robbantások miatt jórészt kényszerpihenőre kárhoztatott ceyhani vezeték.

Elemzők szerint ugyanakkor jövőre már érezhetően esik, 2010-ig pedig folytatja a gyengülést az olaj ára, amely az idén 21 éves csúcs körül mozog - jósolják a Reuters által idézett szakértők. A brit hírügynökség 14 olajipari elemzőt kérdezett meg, becslésük átlaga alapján a jövő évi amerikai olajár hordónként 30,12 dollárra várható. Ez 18 százalékkal alacsonyabb az eddigi idei átlagszintnél, amely 36,77 dollár, s egyben a legmagasabb 1980 óta.

A drágulás tavaly a kínai kereslet élénkülésével indult, a távol-keleti ország ugyanis a korábbinál jóval nagyobb mennyiségű olajat szívott fel a világpiacról, a kínálati többlet leszűkülése pedig az amerikai üzemanyagkészle-tek, zsugorodásával fenyegetett, amely be is következett. Az áremelkedés másik fő oka a közel-keleti szállításokkal kapcsolatos aggodalom. Ismert, hogy a világ olajkínálatának bő harmadát az OPEC olajkartell tagjai adják, ezek többsége pedig (s közülük ráadásul a legnagyobb olajexportőrök is) a Közel-Keleten található.

Az elemzők most úgy látják, a túlzott drágulás veszít az erejéből, amint rendeződik a közel-keleti, lényegében iraki politikai helyzet. Mint korábban beszámoltunk, az egyik OPEC-ország olajminisztere szerint a mostani olajárakból nyolc dollárért felelős maga az a piaci idegesség, amely nem a valós keresleti-kínálati, hanem politikai okokra vezethető vissza. A Reuters által hivatkozott elemzők így arra számítanak, hogy az árak a helyükre kerülnek, amint rendeződik a közel-keleti helyzet, és új olajipari kapacitások üzembe helyezése is segíti majd a stabil globális ellátás megteremtését.

Remélhetőleg a 2004-esnél sokkal kényelmesebb készletszintekkel vágunk bele 2005-be, és kiegyensúlyozottabb lesz a világ benzinmérlege is - nyilatkozott a Commerzbank elemzője, Steve Turner. Az elemzők áresést megfogalmazó előrejelzéséből azonban kilóg a Barclays Capitalsé, amely 2010-re 43 dolláros olajárak vetít előre. Azok, akik áresést feltételeznek, a fő termelők - az OPEC-en belül Irán, Irak, Algéria és Nigéria, valamint a kartellen kívüli Oroszország, a közép-ázsiai és a nyugat-afrikai országok - kínálatának bővülésére alapozzák. Szerintünk a következő négy évben az OPEC-en belüli és kívüli exportőrök részéről is kínálati nyomás jelentkezik, ez pedig ellene van a piac mostani lelki állapotának - jelentette ki Doug Leggate a Citigroup részéről.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.