BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bő hétmilliárd bírság öt cégnek

Példátlanul nagy, több mint 7 milliárd forintos büntetéssel sújtott tegnap a Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa kartellezés vádjával 5 autópálya-építő céget. A megfellebbezhető ítélet helybenhagyása esetén a pályázat kiírója dönt arról, kizárja-e a cégeket.

Összesen 7 milliárd 43 millió forintos büntetéssel sújtott tegnap a Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa kartellezés vádjával 5 autópálya-építő céget. A versenyhivatal 2003 februárjában indított eljárást annak megállapítására, történt-e összejátszás a Nemzeti Autópálya Rt. 2002 augusztusában, az M7 balatonszárszói, az M7-M70 Becsehely-Letenye és az M3 görbeházai szakaszra kiírt, nyílt előminősítéses közbeszerzési pályázatán. Később az eljárást kiterjesztették a 2002 júliusában meghirdetett, eredménytelen, ugyanezen pályaszakaszokra vonatkozó meghívásos pályázatra. Öszszesen mintegy 60 kilométer pályaszakaszról van szó, amelynek megépítése bruttó 160 milliárd forintba kerül.

A versenytanács szerint az érintett cégek egyeztették az árakat és felosztották a piacot mindkét pályázaton. Az ilyen típusú kartell az uniós gyakorlat szerint is a legsúlyosabban szankcionálandó versenykorlátozások közé tartozik, mivel közvetlenül és alapvetően torzítja a források hatékony elosztását és árfelhajtó hatású. Az összejátszás piactorzító hatása számottevő, mert abban valamennyi, a kiíró feltételei alapján szóba jöhető jelentős vállalkozás részt vett. A nem versenykörülmények között kialakult árak több évre terjedően befolyásolták a magyarországi autópálya-építést - állapítja meg a versenytanácsi határozat, amely a Betonút Rt.-t 2 milliárd 212 millió, a Debmút Rt.-t 496 millió, az Egút Rt.-t 496 millió forint, a Hídéptő Rt.-t 1 milliárd 371 millió és a Strabag Rt.-t 2 milliárd 468 millió forintos büntetéssel sújtotta.

A Nemzeti Autópálya Rt. 2002-ben második nekifutásra tudta kiválasztani az autópálya-építés kivitelezőit, amelyek ajánlatában nettó 18 milliárd forinttal nagyobb összeg szerepelt, mint az előző, sikertelen meghívásos pályázatban.

Az egyelőre nem jogerősen megbüntetett cégek azzal is számolhatnak, hogy a szokatlanul magas bírság mellett kizárják őket az autópálya-építésből is. Erre - a közbeszerzési törvény alapján - joga van a tender kiírójának, nevezetesen a Nemzeti Autópálya Rt.-nek, ha már kezében van az ítélet. Egyelőre azonban a társaságnál nem kommentálták a versenyhivatali döntést, mondván, még nem kapták meg a hivatalos értesítést. Béni Gyöngyi, az NA Rt. szóvivője lapunknak elmondta, figyelemmel kísérik a már többször is elhalasztott versenyhivatali eljárást, de nem tudják pontosan, hogy végül is miben marasztalták el a velük szerződésben lévő útépítő cégeket.

Az érintett cégeknek 30 napjuk van, hogy az ítéletet megtámadják a bíróságon - tájékoztatta a Világgazdaságot Horváth Anita, a Gazdasági Versenyhivatal sajtófőnöke. A bírság kifizetésére azonban a fellebbezésnek nincs automatikus halasztó hatálya, tehát azt - ha a bíróság máshogy nem rendelkezik - a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül ki kell fizetni.

Elmondta azt is, hogy a büntetés összegét nem véletlenszerűen határozza meg a GVH, kiszámítási alapja a szerződésben szereplő nettó összeg. Ebből egy meghatározott pontrendszer alapján számítják ki a fizetendő bírságot.

Abban az elvi esetben, ha a versenyhivatal kizárná az öt társaságot az autópálya-építésből, a következő pályázatokon már csak a Vegyépszer Rt. indulhatna egyetlen magyarországi társaságként. Ilyen helyzet azonban nem állhat elő, Tímár Gyula, a Vegyépszer Rt. elnök-vezérigazgatója szerint. Magyarországon az autópálya-építés kiemelt program, egy hivatal pedig nem tehet olyat, hogy döntésével a hat magyar autópálya-építő cégből ötöt megbénít, egyet pedig monopolhelyzetbe hoz.

Jelen büntetésről Tímár Gyula azonban nem kívánt állást foglalni, nem ismervén a részleteket. Csak az általa irányított cég tapasztalataira alapozva és hangsúlyozottan magánvéleményét közölte, hogy a Vegyépszer Rt. ellen indított két vizsgálat (elmarasztalás egyik esetben sem született) is mindössze közvetett bizonyítékokon alapult, holott a versenyhivatalnak számos eszköze arra, hogy információhoz jusson: házkutatást tarthat, lefoglalhat iratokat, hogy azokba betekinthessen. Ezek alapján eldöntheti, talál-e közöttük olyat, ami alátámasztja a kartell gyanúját. A Vegyépszernél nem talált.

Tímár Gyula szerint nem kizárt, hogy hamarosan kiderül, a most megbírságolt társaságok ellen is csak közvetett bizonyítékok állnak rendelkezésre.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.