Művészet & érték
A gyakran nekem szegezett kérdésre, hogy melyik a legkedvesebb festményem, soha nem tudtam válaszolni, nagyon sok van ugyanis belőlük. Ráadásul változó, hogy melyek azok, amelyek éppen a legközelebb állnak hozzám. Ezért inkább a két otthoni kedvencemet említem most: Batthyány Gyula Dubrovniki szeretők és Kmetty János Nő almával című képét.
Kompozíciójuk kristálytiszta, színviláguk ércesen határozott: metsző és puha kékek, valamint fehérek változatos skálájára épül. Valószínűleg meghatározó a két képhez való kötődésemben az is, hogy hosszú évekbe tellett, míg végül a falon egymás mellé kerülhettek. Az almás hölgyre hét, a Dubrovniki szeretőkre kerek tíz évet kellett várnom.
Még a kilencvenes évek legelején mutatott valaki egy fényképsorozatot Batthyány Gyula festményeiről, melyek - mint kiderült - mind egy izraeli gyűjteményben találhatók, és eladók. Akkor láttam először együtt nagyobb kollekciót tőle, jóllehet a műkereskedelemben találkoztam már több képével is. Mivel róla szóló monográfia nincsen, s csak a fel-felbukkanó festmények alapján tudtam fogalmat alkotni munkásságáról, érthetően nagy élmény volt, amikor körvonalazódott számomra az életmű.
Fantasztikus képek voltak, Batthyány utazásai emlékeként festett kavargó, vonagló tájképek, az arisztokráciának görbe tükröt tartó jelenetek, mozgalmas történelmi tablók és kicsavart, megnyújtott portrék. Köztük volt a dubrovniki kép, már akkor ez volt számomra a legkedvesebb. Lehet, hogy a festményen, a háttérben egy ideálváros képe látható, én mindenesetre Dubrovnikot, egyik legkedvesebb városomat láttam benne azonnal. De akkor még csak ábrándozhattam a képek láttán arról, hogy valaha majd gyakran nézegethetem valamelyiket.
Mintegy tíz évvel később, mikor már megnyitottuk Törő Istvánnal együtt első közös kis galériánkat, újból felbukkant a fotósorozat. Ezúttal azonban Sara Kishon, az író Ephraim Kishon felesége sétált be vele, akinek Tel-Avivban volt galériája. Ugyanazokat a festményeket kínálta eladásra, amelyeket évekkel korábban láttam, s amelyek annyira rabul ejtettek. Mind hiánytalanul megvolt. Sára elmondta, hogy a kollekció ezúttal valóban eladó, s felajánlotta a segítségét. Azonnal utaznunk kellett - szerencsére, hiszen régi vágyam volt, hogy eljussak Izraelbe.
Törő Istvánnal napokon belül az egyik tel-avivi járaton ültünk, majd találkoztunk Sara Kishonnal, aki elvitt minket egy rendkívül rokonszenves magyar családhoz, az ország északi felébe, a határ közelébe. Kietlen vidéken, kanyargó utakon jutottunk el egy hegyvidéki, kis faluba, ahol főleg arabok laktak. A magyar család szerény otthonában ott lógott a falon az összes, a korábbi fotókról ismert Batthyány Gyula-kép, köztük régi kedvencem is.
Kiderült, hogy a festmény 1932-ben Berlinben szerepelt Batthyány Gyula gyűjteményes kiállításán, ahol egy magyar származású gyűjtő vásárolta meg több más képpel együtt. Ő később kivándorolt Izraelbe, és a teljes gyűjteményét magával vitte. Halála után leszármazottaihoz kerültek a képek - ez a családi örökség volt tehát eladó. Egyébként sok értékes mű kerül így vissza Magyarországra: az egykor kivitt festményeket a már külföldön született, felnőtt gyerekek, unokák kötődés híján eladásra kínálják.
Így tehát a Dubrovniki szeretők című festmény végre hozzánk került!
Batthyány Gyula az art deco virtuóza, bravúrosan, elképesztő technikai tudással rajzolt, festett. Különös, furcsa szűrőn át láttatja velünk a világot. Ezen a művén is mintegy halszemoptikán keresztül ragadja meg a vonagló várost, a fölötte magasodó, csavarintott testrészekkel megfestett párt. A festmény eseménydús részletei, fordulatos kompozíciója ellenére az örökkévalóság és időtlen békesség megtestesítője. A felöltözött, begombolkozott férfi és a lemeztelenített nő ellentétére épülő erotikus klisé hatásos, monokróm színvilága merészen modern.
Nagy László néhány sora jut eszembe a Menyegző című versből: "S mi felszalagozva és megkoszorúzva a dörgő időben / Arccal a tengernek itt feszülünk öntve szoborrá." Ha illusztrálni kellene ezt a verset, aligha találhatnék jobbat.
