A közgazdász-jogász üzletaszszony a kilencvenes évek elején sikeresen állította új piaci pályára a korábban lakásépítéssel foglalkozó részvénytársaságot. Időben lépett, mert felismerte: a magas-építőipari cégek akkor képesek életben maradni, ha be tudnak törni a közbeszerzési eljárások keretében megvalósuló intézményi beruházások piacára. Az eredményes pályázati szereplés érdekében a társaság jelentős összegeket áldozott az új technológiákra, a szakképzésre és a műszaki tudásbázis erősítésére. A befektetés megtérült, és a BÁÉV Rt. az elsők között alkalmazta a legkorszerűbb hazai és külföldi építési technológiákat. Békéscsabán, Gyulán és Szolnokon a kórházi épületek felújítását a folyamatos betegellátás mellett végezték el.

Az új évtized új kihívást jelent a hazai építőipar számára - állítja Bodzás Júlia, akinek meggyőződése: az építőipari cégek csak akkor maradhatnak hosszú távon meghatározó szereplői a hazai magasépítési piacnak, ha ebben a kormány is partner lesz. Hiszen a jövőben főleg brüsszeli programok keretében valósulnak meg a nagyobb beruházások Magyarországon. A tenderkiírási feltételektől függ, versenyezhetnek-e, s ha igen, milyen eséllyel a hazai építőipari szereplők a kivitelezési munkálatokért. Az üzletasszony szerint az már nyilvánvaló, hogy a versenyképesség és a megszerzett pozíciók megőrzése érdekében az ágazat szereplőinek össze kell fogniuk, és különböző laza együttműködési formákat kell kialakítaniuk.

A vállalat sikeres menedzselésének köszönhetően a BÁÉV Rt. a dél-alföldi régióban az egyik fő kivitelezője lett az egészségügyi, oktatási intézmények megvalósításának, felújításának és a fürdőberuházásoknak. Referenciái közé tartozik a gyulai Várfürdő, az Orosháza-gyopárosi fürdő és a békéscsabai Árpád fürdő bővítése és rekonstrukciója.

A cég elsőként vállalkozott társasházi lakások építésére Békés megyében, és négy év alatt több mint 150 társasházi lakást épített és értékesített Békéscsabán. A Csaba Center belvárosi üzlet- és lakóépület-együttes harmadik ütemének kivitelezési munkálatai a közelmúltban fejeződtek be. Az épülettömb Építőipari Mester Díjat kapott. A BÁÉV Rt. harmadik alkalommal nyerte el az elismerést, először 1995-ben, a Rózsa Ferenc Gimnázium épületére, 1997-ben a gyulai és a csongrádi rendőrkapitányság épületeinek kivitelezéséért.

Az évi 3-5 milliárd forint forgalmú részvénytársaság a térség lakásépítési piacán beruházóként, kivitelezőként és értékesítőként egyszerre tud jelen lenni. Ezáltal tudjuk a lakásprogramokat gyorsan és nyereségesen megvalósítani - mondja a nagy kertes családi házban élő vezérigazgató, aki sikert remél az újabb, belvárosi, 112 lakásos önálló társasházi projekttől is. Nem tart a külföldi finanszírozók megjelenésétől a térségben, mert a fővárosban lényegesen nagyobb haszonnal értékesíthetők az új lakóingatlanok, mint Kelet-Magyarországon. Ugyanakkor ebben a régióban is jóval többen szeretnének új, korszerű technológiával felszerelt otthonokba költözni, és a kereslet főleg a kisebb alapterületűek iránt nőtt meg. Erre az igényre alapozva a cég 45-60 négyzetméter közötti, másfél vagy kétszobás lakásokat épít. Bodzás Júlia szerint az üzleti alapú bérlakások építése csak hosszúlejáratú hitelek mellett lehet vonzó befektetés, ám a pénzintézetek erre a célra csak középlejáratú hiteleket kínálnak. A vállalatvezető optimista: az önkormányzati lakásprogram folytatásával, az új lakások iránti kereslet mérsékelt növekedésével számol, ha és amennyiben a kormány tervezett új otthonteremtési programja megvalósul.