BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Árampiac: a szakma nem ellenzi a szénfillért

Egyetért az áramárba építendő szénfillér bevezetésével a villamosenergia-ipar. Ez lehet az oroszlányi szenes erőmű állami támogatásának legalkalmasabb módja. A piaci viszonyok eközben továbbra is 11 százalékos végfogyasztói áramáremelést indokolnak.

A barnaszénnel üzemelő oroszlányi erőmű üzemben tartása éves szinten 8-9 milliárd forintos állami támogatást igényel. Szakmai körökben úgy vélik, a húszmilliárd forintos beruházással megújított erőmű üzemeltetésére az állami támogatást a jelenleginél átláthatóbb módon kell biztosítani. A tulajdonos Magyar Villamos Művek Rt. vezérigazgatója is támogatja a szénfillér bevezetését. Kocsis István szerint ez az egyetlen EU-konform megoldás az erőmű állami támogatására, amit a közösségi szabályozás lehetővé is tesz.

Holló Vilmos, az oroszlányi erőműgazda Vértesi Erőmű Rt. igazgatóságának az elnöke lapunknak elmondta, az MVM Rt. elkészítette és átadta a gazdasági tárcának a további állami támogatás fejében az áramárba építendő szénfillérrendszerre vonatkozó javaslatot. Bevezetéséhez szükség van az érvényes szabályozás módosítására, mert jelenleg ez az intézmény nem létezik a magyar villamosenergia-iparban. Úgy vélte, célszerű volna a februári áremelésnél beépíteni a rendszerbe a szénfillért, későbbi bevezetése év közbeni árkorrekciót tehet szükségessé. A Magyar Energiahivatalban (MEH) is egyetértenek azzal, hogy az oroszlányi erőmű támogatásának átláthatóbb módja volna a szénfillér. Varró László, a hivatal vezető közgazdásza a Világgazdaság érdeklődésére elmondta, ma a működéshez szükséges 8-10 milliárd forintnyi támogatást úgy kapja meg az erőmű, hogy az MVM Rt.-t mint közüzemi nagykereskedőt miniszteri rendeletben kötelezik, hogy meghatározott áron vegye át az ott termelt áramot. Ezzel nő a közüzemi portfólió átlagárszintje és kapacitásfeleslege. A szénártámogatással nemcsak átláthatóbbá tehető a rendszer, de az oroszlányi áram kikerülhet a szabadpiacra, ahol egyébként is kapacitáshiány van. Mivel az oroszlányi áram költsége benne van az MVM Rt. portfóliójában, az energiahivatal a februári áremelés előkészítésekor számolt ezzel a 8-10 milliárd forinttal, vagyis a szénfillér esetleges bevezetése nem jelent nagyobb árnyomást.

A piaci körülmények változatlanul 10-11 százalékos áremelést tesznek indokolttá, amitől minden, egy százalékos, lefelé történő eltérés 5,5 milliárd forintnyi hiányt jelent. A különbözetet az elmúlt években az MVM Rt. viselte. Részben a kedvezőbb árszabályozás miatt évek óta tavaly volt először eredményes a közüzemi nagykereskedő. Az előzetes számítások szerint hatmilliárd forint körüli eredményt könyvelhetnek el. A közlemény szerint az alaptevékenység, a közüzemi villamosenergia-nagykereskedelem változatlanul veszteséges, igaz, kisebb mértékben, mint korábban volt.

A végfelhasználói áramárak két tételből tevődnek össze: egyrészt az energia nagykereskedelmi árából, másrészt a hálózathasználati díjakból. A nagykereskedelmi árak esetében szakértők szerint a legfontosabb az MVM Rt. hosszú távú működőképességének biztosítása, vagyis a közüzemi nagykereskedelmi tevékenység veszteségének megszüntetése. A cég a közüzemi piacon értékesített áram 80-90 százalékát hosszú távú szerződések keretében vásárolja. A MEH-ben úgy vélik, kilowattóránként legalább 12 forintos nagykereskedelmi árakra van szükség ennek a tevékenységnek a finanszírozásához. Ez jelenleg mintegy ötszázalékos áremelést indokol. A 12 forintos nagykereskedelmi ártól történő elmozdulás egy-egy forintjával éves szinten 30-30 milliárd forint veszteséget okoz az MVM Rt.-nek. A hálózati tarifák további négyszázalékos áremelést indokolnának. Mindezek mellett további kétszázalékos áremelést indokol a tüzelőanyagok, elsősorban a földgáz áremelkedése.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.