A hazai piac megedzi az embert
Varga Béla diplomatakarrierről ábrándozott, mégis frissen végzett közgazdászként - egy rövid kitérőt követően - az idegenforgalom vezérhajójának számító IBUSZ-nál kötött ki, amely nem bizonyult rossz döntésnek. A francia nyelvtudás belépőt jelentett az olasz referatúrára, és a beutaztatással foglalkozó szakember hamarosan a társaság római irodájában találta magát. Néhány éves budapesti jelenlét után ismét Olaszország következett, ám ezúttal Milánó, amelyet nem volt könnyű megszoknia. Teljesen más munkamorál fogadta ott. A mediterrán szívélyességet a lényegre törő északi stílus váltotta fel, ráadásul szokatlan volt számára az is, hogy mindenki pontosan érkezett a tárgyalásokra, és - Rómával ellentétben - a kávézás nem a tárgyalás előtt egy presszóban, hanem menet közben az irodában történt. Az IBUSZ külföldi képviseleteinek bezárása után 1996 nyarán döntenie kellett. Komolyan elgondolkodott azon, mit tegyen, hiszen a két gyereke ott járt iskolába. Az egyik milánói idegenforgalmi irodával már majdnem aláírta a szerződést, amikor kiderült: megnyerte a Magyar Turisztikai Hivatal pályázatát a milánói képviselet élére. Az ötéves megbízatást azonban nem sikerült meghoszszabbítania, így újabb válaszút elé került.
Közel 14 éves távollét után nem lett volna könnyű visszatérni, ugyanakkor öt éve Olaszországban is sokat változott a helyzet. 2001-ben a tartózkodási engedélyt is könnyebben lehetett megkapni, így megszületett a döntés: a saját lábára áll. Turisztikai tanácsadó céget alapított Magyarországon, és létrehozta milánói képviseletét.
Az IBUSZ képviselőjeként a magyar turistákat fogadó olasz tartományokkal, szállodákkal, utazási irodákkal jó kapcsolatot alakítottam ki, így kézenfekvőnek tűnt, hogy a cég tevékenységének "fő csapásiránya" is ez legyen - hangsúlyozta. A későbbiekben már nem ment olyan simán: nehéz volt vállalkozóként folytatni a tevékenységet, főként azért, mert az eredeti tervek, elképzelések egy része nem jött be.
2001 szeptemberét követően senki nem akart repülőre ülni, a világgazdasági krízis az olasz gazdaságot is válságba sodorta, amelynek köszönhetően két évig minden eredmény nélkül jártam az országot és népszerűsítettem Magyarországot az incentive (ösztönző) utak terén. Ám 2003 végén szerencsénkre valami megmozdult a piacon - emlékszik vissza a kezdeti nehézségekre. A több mint húszéves olaszországi jelenlét és a nem kevés személyes kapcsolat mellett is nehéz nem olaszként dolgozni.
Abba már beletörődött - igaz, kínkeservesen -, hogy errefelé természetes, ha az embert nem hívják vissza ígéretük ellenére sem telefonon. A türelem alapkövetelmény, máskülönben az olasz bürokrácia, a mienktől eltérő, szokatlan, gyakran lezsernek látszó munkastílus felőrli az idegeket. Bár az sokat számít, hogy a magyar piac megedzi az embert, és itt kezd igazán felértékelődni a magyar munkaerő. Állítja: az olasz piac több lehetőséget is kínálna a magyaroknak: a szaporodó kínai éttermek mellett bőven megférnének az exkluzív magyar éttermek Észak-Olaszországban, vagy akár Rómában. A síparadicsomokban szállodát, illetve kávézót bérlő szlovénok, szlovákok példája is mutatja: lenne itt keresnivalója a vállalkozó szellemű magyaroknak, ráadásul a frissítés sem árt az országnak - jegyzi meg mosolyogva. Az olasz nyelvtudás azonban elengedhetetlen, s nem árt némi induló tőke sem - tette hozzá.
