BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az RTL javára nyílik az olló

Nyílik az olló a két nagy kereskedelmi televízió nézettsége között. Az RTL Klub a hirdetők számára legfontosabb korosztályban, a 18-49 évesek körében januárban még csak közel három százalékkal előzte meg - a közönségarányokat tekintve - a Tv 2-t, februárban viszont már több mint ötszázalékos volt a különbség. A differencia várhatóan márciusban is tovább emelkedik majd. Ezt jelzi az is, hogy e hónap első hetében megduplázódott az azt megelőző héthez képest a különbség az említett adók között.

A tendencia alakulásában komoly szerepet játszanak a két adó új műsorai.

Amíg a Tv 2 több mint 1,5 milliárd forintba kerülő főműsoridős szappanoperája a kezdeti egy hetet követően egyelőre nem tekinthető sikertörténetnek, addig az RTL Klub februárban indított főműsoridős adásai közül Győzike és Hajós András Benne leszek a tévében című produkciója is közel kétmillió nézőt képes a képernyők elé ültetni. A Jóban rosszban című sorozazatot jelenleg átlag 1,2-1,3 millióan nézik.

Kereszty Gábor, a Tv 2-t működtető MTM-SBS Rt. vezérigazgatója jelezte: nagyjából ilyen nézőszámmal kalkuláltak az indulás előtt. Reményeik szerint azonban egy fél évig tartó hasonló nézőszám-alakulás után az év második felében növekedést várnak. Kereszty Gábor elmondta azt is: a költséges beruházással elkészült szappanopera miatt egyelőre nem gondolkoznak újabb műsor elindításán.

Az AGB adataiból egyébként kiderül: az RTL Klub szappanoperájának 1998-as indulásához képest nagyobb érdeklődést keltve kezdett a Jóban rosszban: míg a Barátok közt 1998-as indulásakor 18-22 százalékos közönségarányt ért el, addig a Tv 2 új sorozata közel 30 százalékokat hozott az első héten. Sőt, a műsor pre-mierje 34,4 százalékos közönségarányt produkált. Az első öt hetet tekintve viszont a folytatásban a Barátok közt emelkedett, míg a Jóban rosszban valamelyest csökkenő tendenciát mutat. Tény: az első egy évben a Barátok közt sem hozott komoly nézettségnövekedést.

Az RTL Klub és a Tv 2 között egyébként tavaly év elején jóval nagyobb különbség volt, mint most a főműsoridőt tekintve a 18-49 évesek körében. Akkor februárban és márciusban 10, illetve 9 százalékkal vezetett az RTL, azt követően azonban csökkent a differencia.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.