BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bezár a ceglédi Pick-üzem

A napokban bezárja ceglédi húsüzemét a Pick Szeged Rt. - tudta meg lapunk. Március 21-vel öszszesen 220-an távoznak közös megegyezéssel vagy felmondással a cégtől. Értesüléseink szerint ez a létszám a Picknél foglalkoztatottak tíz százalékát teszi ki.

A lépés illeszkedik a Pick tavaly elfogadott reorganizációs programjához - reagált Kovács Tamás, a társaság igazgatóságának elnöke. A koncepció egyik lényeges eleme a telephelyek koncentrálása, amelyre a hatékonyságnövelés érdekében van szükség. Kovács tájékoztatása szerint a Pick a ceglédi sonka- és bacongyártó berendezéseket Szegedre telepítette át, ahol e termékek előállítására ötezer tonnás éves kapacitású új üzemet alakított ki.

A ceglédi telephely felszámolásában közrejátszott, hogy az üzem termékeit tavaly szeptemberben kizárták az orosz piacról Ennek következtében a sonka- és bacongyártó sor kihasználtsága a felére csökkent. Elképzelhető, hogy Cegléden az üzem bezárása ellenére sem szűnik meg a húsipari tevékenység, mivel a Pick tárgyalásokat folytat a telephely, illetve az ott maradó csontozási és hűtőházi kapacitások működtetéséről. Úgy tudjuk, a társaság az értékesítésről és a bérbeadásról is egyeztet a bejelentkezett befektetőkkel.

Tovább folynak a tárgyalások arról is, megveszi-e a Csányi Sándor OTP-vezér közvetett tulajdonában lévő pécsi Délhús Rt. a Picket - közölték lapunkkal ágazati szakértők. Mint ismert, a Délhús már átvilágította a szegedi céget, amely most a pécsi társaság állásfoglalására vár (VG, 2005. március 8.). Információink szerint a vételhez nemcsak a Pickben meghatározó tulajdonnal bíró Arago Rt.-vel, hanem a szegedi cég reorganizációját finanszírozó szindikátusi bankcsoporttal is meg kell egyezni. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.