A kis- és középvállalkozások alternatív fejlesztései maximum 40 százalékos támogatást kaphatnak
Egyre többet lehet hallani a biogáz környezetvédelmi és energetikai jelentőségéről, a biomassza hatékonyságáról, a szélerőművek és napkollektorok használatáról. Ezzel együtt még mindig sokan nem tudják, hogy az Európai Unió egyik kiemelt támogatási céliránya a megújuló energiaforrások népszerűsítése, valamint az ilyen beruházásokhoz kapcsolódó előtanulmányok létrejöttének elősegítése.
Magyarország Nemzeti fejlesztési tervében (NFT) a környezetvédelmi és infrastruktúra operatív program (kiop) pályázati kiírásai között lelhetünk a megújuló energiaforrásokkal kapcsolatban támogatási lehetőséget. Mindemellett Brüsszelben is elérhetők olyan közösségi támogatási csatornák, ahová euró alapú forrásokért pályázhatunk.
A kiop keretén belül az Energiagazdálkodás környezetbarát fejlesztése címet viseli a program, amely tavaly még szinte kísérleti jelleggel jelent meg, ezt tükrözte a 2004-ben rendelkezésre álló alacsony keretösszeg is. Az idén energiahatékonysági fejlesztésekre 500, 2006-ban pedig 280 millió forint áll rendelkezésre. Megújuló energiaforrás hasznosításával termelt villamos energia hasznosítására 2005-ben 700 millió, 2006-ban pedig több mint kétmilliárd forint a keret. A program folyamatos, lejárati ideje 2006. január 31.
Támogatásra pályázhatnak - saját beruházás esetén - központi költségvetési szervek és intézményeik, helyi önkormányzatok és intézményeik, közhasznú társaságok, állami többségi tulajdonú gazdasági társaságok, alapítványok, szövetségek, egyházak, köztestületek, egyesületek és az azokból alkotott nonprofit konzorciumok.
Támogatási mértékek:
1. Megújuló energiát termelő berendezések működtetéséhez szükséges tüzelőanyag biztosítását, átalakítását célzó kapacitások létrehozására a projekt teljes elszámolható költségének maximum 40 százaléka adható támogatásként. 2. Megújuló energiaforrás hasznosítására alapuló beruházások létrejöttének elősegítésére: a) biomassza alapú beruházás a projekt teljes elszámolható költségének maximum 50 százalékát; b) geotermikus energiahasznosítás a projekt teljes elszámolható költségének maximum 40 százalékát; c) napkollektoros rendszerek kialakítása a projekt teljes elszámolható költségének maximum 40 százalékát; d) egyedi szélerőművek telepítése a projekt teljes elszámolható költségének maximum 25 százalékát; e) szélerőműparkok telepítése a projekt teljes elszámolható költségének maximum 18 százalékát; f) fotovoltaikus berendezések telepítése esetén a projekt teljes elszámolható költségének maximum 45 százaléka és g) kis teljesítményű vízerőművek telepítése (5 MW-ig) a projekt teljes elszámolható költségének maximum 35 százalékát kaphatja támogatásként. 3. Közösségi szintű beruházások, kistelepülések távfűtőrendszerének kialakítása biomassza vagy geotermia hasznosítására, depóniagáz hasznosítása. Ezek támogatási mértéke a projekt teljes elszámolható költségének maximum 60 százaléka. 4. Energiahatékonysági fejlesztések támogatása: épületek, intézmények energetikai korszerűsítése, távhőellátás korszerűsítése, kogeneráció alkalmazása. Ezek támogatási mértéke a projekt teljes elszámolható költségének maximum 40 százaléka.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.