BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szűkül a legális cigarettapiac

A magyar cigarettapiac legális forgalma a tavalyi húszszázalékos visszaesés után az idén újabb tíz százalékkal csökkenhet, erre utalnak az első negyedéves adatok. A sorozatos adóemelések a feketepiac malmára hajtották a vizet, s ma már minden ötödik szál cigaretta csempészetből származik.



Az elmúlt két évben a dohánytermékeket terhelő adók gyors emelkedése miatt jelentősen csökkent a legális piac Magyarországon. Az öt évvel ezelőtti 22 milliárd szállal szemben az idén csupán 12-13 milliárd szálas forgalomra számítanak a hazai gyártók, forgalmazók. A legális piac szűkülését különösen a 2002-2003-ban végrehajtott 94,5 százalékos adóemelés gyorsította fel, amely 64 százalékos fogyasztóiár-emelkedést eredményezett. Szakértők úgy vélik, az Egészségügyi Világszervezetnek a dohányzás visszaszorítását célzó nemrég életbe lépett egyezménye aligha okoz komolyabb megrázkódtatást a hazai dohányiparnak. Herczegh András, a gazdasági tárca illetékese lapunknak megerősítette, hogy az egyezménnyel összefüggésben nem szükséges a hazai szabályozás módosítása. A dohánytermékek adóztatására, reklámozására vonatkozó hatályos előírások megfelelnek az abban foglaltaknak, sőt bizonyos pontokon annál is szigorúbbak.

Az egyezmény a fogyasztás visszaszorítása érdekében az adóemelést, a csempészet megfékezését szorgalmazza. Ágazati elemzők viszont rámutatnak, hogy a dohánytermékek adójának emelése és a feketepiac viszszaszorítása együtt nehezen kivitelezhető. A magyar példa is azt mutatja, hogy az adóterhek gyors növelése jelentősen fellendítheti az illegális kereskedelmet. Egy olyan termékkel, amelynek árában 75-80 százalék az adó, érdemes a szervezett bűnözésnek foglalkoznia - állítja Lábody László, a BAT Hungary vállalati kapcsolatokért felelős igazgatója. A piac árérzékenységére jellemző, hogy szakértők szerint tízszázaléknyi áremelés ma már kilencszázalékos forgalomcsökkenést eredményez.

Ma a feketepiac nagyságát húsz százalék körülire becsülik. A tényleges forgalom évi 1-2 százalékkal csökkenhet.

Az uniós csatlakozást köve-

tően valamennyi piaci szereplő áttekintette a lehetőségeit. A Philip Morris és az Imperial Tobacco úgy határozott, hogy bezárja egri, illetve debreceni gyárát. A BAT ugyanakkor további, elsősorban logisztikai beruházásokat hajtott végre, ezzel azonban versenyhátrányba kerültek. Költségszerkezetük ugyanaz, mint három évvel ezelőtt, a forgalom viszont csak kétharmada az akkorinak - mondja Lábody László.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.