Könyvkiadásba fog a Népszabadság Rt.
A hazai napilappiacon újszerűnek tűnő vállalkozásba, könyvkiadásba kezd a Népszabadság Rt. A legnagyobb példányszámú politikai lapot kiadó társaság jelezte: egyelőre a szerkesztőség szellemi kapacitására kívánják építeni új projektjüket.
Vörös T. Károly, a Népszabadság főszerkesztője elmondta: tavaly év végén döntöttek úgy, hogy a könyvkiadás is bekerül a portfólióba. A társaság 2005-ben eddig két könyvet jelentetett meg, hamarosan elkészül egy újabb kiadvány, az év végéig pedig további hat jelenik meg. A többségi tulajdonos Ringier Kiadó Kft.-vel közösen pedig 20-25 kiadvány kiadását tervezik.
Papp Béla, a Ringier ügyvezető igazgatója elmondta: egy éven belül megközelítheti a bruttó százmillió forintot az ebből a tevékenységből származó bevétel. Az első próbálkozása bevált a Népszabadságnak. Szabó Barnabás A Duna című, 4000 példányban nyomtatott fotóalbumából eddig több mint háromezret értékesítettek. Ezzel a nyolcmillió forintos befektetés fél év alatt sikeres üzleti vállalkozásnak bizonyult - mondta a főszerkesztő, aki jelezte azt is: a saját infrastruktúrára és szellemi kapacitásra épülő projekt egyelőre jelentéktelen befektetést igényel. Hangsúlyozta azonban azt is, hogy a jövőben ezen túlmenően határozott profilt is szeretnének adni a könyvkiadói tevékenységüknek.
A Népszabadság Rt. nettó árbevétele évek óta 7,4 és 7,9 milliárd forint között mozog. Eközben azonban a lap példányszáma folyamatosan csökken. 2000 első negyedévében még napi 208 ezret értékesítettek a Matesz adatai szerint a lapból, ez év első három hónapjában már csak 157 ezret adtak el. A Népszabadságot 2004 első felében megújították, a csökkenő tendenciát azonban még nem sikerült megfordítani. (VG)


