Nevet változtatott a Nestlé-Schöller Kft.
Április óta Nestlé Ice Cream Hungária Kft. néven forgalmazza jégkrémeit a Nestlé-Schöller Kft., és a korábbi Schöller-termékek is a Nestlé márkanév alá kerülnek. A változtatások indoka, hogy a fogyasztók az eddigi Nestlé-Schöller név ellenére is külön kezelték a két céget. Arjen Shaper marketingmenedzser közölte: a névmódosításról szóló döntést alapvetően a Nestlé márkanév nagyobb közismertsége határozta meg. A cég a módosítással azt kívánja a fogyasztókkal tudatosítani, hogy a jégkrémtermékei is a Nestlé-minőséget képviselik.
A Nestlé Hungária Kft. még 2003 őszén szerzett 99,97 százalékos tulajdont a Schöllerben, így e divízió eredményeit a tavalyi konszolidált mérleg tartalmazta először. Az üzletágra 5,3 milliárd forint jutott a Nestlé több mint 70 milliárdos múlt évi nettó árbevételéből. Arjan Shaper tájékoztatása szerint a 2004-es időjárás nem kedvezett a jégkrém-értékesítésnek. Ha az idei nyár meleg lesz, az eladások is nőnek majd - tette hozzá.
A névváltással összefüggő teljes átállás előreláthatólag két évig tart majd. A munkálatok végrehajtása folyamatos lesz. Ez idő alatt a Nestlé Ice Cream Hungária Kft. lecseréli összes kihelyezett szórólapját és reklámanyagát is.
A Nestlé a jégkrémpiacon ma 30 százalékos részesedéssel bír, amelyet az idén a növekvő verseny ellenére is stabilizálni, illetve erősíteni akar. A cég új termékekkel is megjelenik, és a jobb elérhetőség érdekében nagy mennyiségű hűtőládát is kihelyez. A marketingmenedzser bizalmas információnak minősítette a névváltással összefüggő kiadásokat, és nem nyilatkozott a hűtőláda-kihelyezések részleteiről sem.


