Palackügy: milliárdos kártérítés?
Milliárdos kártérítési perek indulhatnak a magyar állammal szemben, ha az Európai Bizottság a tavaly elfogadott termékdíjas rendelkezések felfüggesztését rendeli el. A hazai üdítőital- és ásványvíziparágat képviselő két legnagyobb szakmai szervezet tegnap nyújtotta be a bizottságnak beadványát, amelyben Brüsszel vizsgálatát és intézkedését kérik a január 1-jén életbe lépett szabályok ügyében.
Az új termékdíjas törvény előírásai több ponton értelmezhetetlenek, vagy végrehajthatatlanok, így például a jeges teák, sport- és energiaitalok esetében még az sem egyértelmű, hogy a rendelkezések hatálya kiterjed-e rájuk - mondta Kiss Gáborné, a Magyarországi Üdítőital-, Gyümölcslé- és Ásványvízgyártók Szövetségének főtitkára. A szervezet a Magyar Ásványvíz Szövetség és Terméktanáccsal karöltve már a törvény elfogadásakor kilátásba helyezte, hogy Brüsszelhez fordul, kifogásolva, hogy a csomagolásoknál a darab alapú díjtétel bevezetésével a jogalkotó olyan terhet vetett ki a palackozókra, amely alól csak az újratölthető italcsomagolást is használó cégek kaphatnak mentességet. A kormány célja ezzel a környezetvédelmi tárca által kevésbé környezetterhelőnek minősített visszaváltható italcsomagolások piaci térvesztésének megállítása volt. A tárca álláspontja szerint a rendelkezések az uniós előírásoknak is megfelelnek.
Eljárásjogi szempontból leginkább az kifogásolható, hogy a kormány elmulasztotta a jogszabálytervezet brüsszeli notifikálását. Márpedig ha a bizottság emiatt a rendelkezések felfüggesztése mellett dönt, az érintett ágazatokban tevékenykedő cégek kártérítést követelhetnek az államtól - közölte Fehér Tibor. Az Ásványvíz Terméktanács elnöke szerint a nem újratölthető italcsomagolást használó palackozók jelenleg kötelesek egy pluszdíjtételt fizetni, ám a cégek visszakövetelhetik az eddig befizetett összegeket, ha Brüszszel felfüggeszti a jogszabályt. Emellett az előírások az elmúlt hónapokban piaci torzulásokat eredményeztek, sok kereskedő szűkítette a nem újratölthető csomagolású termékek kínálatát. Az emiatt versenyhátrányba került cégek szintén kártérítést követelhetnek az államtól, s figyelembe véve, hogy az érintett iparágak forgalma százmilliárd forint felé közelít, a követelések értéke milliárdos nagyságrendű lehet - tette hozzá Fehér Tibor. (NIG)


