Szimpatikusabb kkv-s pályázatok jönnek
Minimum egy-, maximum ötvenmillió forintra pályázhatnak a hazai vállalkozások a humánerőforrás-fejlesztési operatív program (hefop) legfrissebb kiírásán. A pályázat olyan képzési programokat támogat, amelyek a vállalkozói készségeket és a dolgozók alkalmazkodóképességét fejleszti. A pályázat keretösszege hétmilliárd forint, ebből várhatóan 275 projektötlet nyer majd támogatást.
Igyekeztünk szimpatikussá, pezsgővé tenni a 2004-es kiírást, hátha ugyanúgy lecsapnak rá a vállalkozók, ahogy a gazdasági versenyképesség operatív program pályázataira - mondja Kiss Csaba programirányító. Az újítások keretében 18 millióról 50 millió forintra felemelték az értékhatárt, s jó hír az is, hogy a támogatási intenzítás sem változott: általában 60, a kkv-k esetében 80 százalék maradt. Azt tervezi az irányító hatóság, hogy mire eljön a beadás első napja, elektronikus kitöltő program is rendelkezésre áll. Vállalkozások vezetői, tulajdonosai, alkalmazottai egyaránt a fejlesztési programok résztvevői lehetnek. Többek között az oktatók díjazása, a képzésben részt vevők utazási költsége, ellátása, valamint a képzési projekttel kapcsolatos tanácsadói szolgáltatások ára is elszámolható. Általános és szakosított képzések is nyerhetnek forrást. Az általános során fontos, hogy a dolgozó ne csak olyan oktatásban részesüljön, amely a jelenlegi vagy a későbbiekben betöltendő pozíciójában alkalmazható. Sokkal inkább olyan képesítést kapjon, amely más vállalalatoknál vagy munkaterületen is hasznosítható, így lényegesen növeli a munkavállaló foglalkoztathatóságát.
A pályázati kiírás szerint egy képzés akkor tekintendő általánosnak, ha független vállalkozások együttesen szervezik, vagy ha különböző cégek munkavállalói is jelentkeznek rá. A szakosított képzés során a résztvevő közvetlenül a most betöltött vagy betöltendő pozíciójához nyer új ismereteket. A projektek időtartama minimum három, maximum 24 hónap lehet. (KM)


