BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább csökken az MTI bevétele

A megváltozott médiapiaci körülmények miatt tavaly mintegy kétszázmillió forinttal csökkent a Magyar Távirati Iroda Rt. belföldi értékesítési bevétele, s a nemzeti hírügynökség 91 milliós mérleg szerinti veszteséget könyvelt el. Az idén azt remélik, hogy három év után először lehet nyereséges a társaság.

Vince Mátyás, az MTI elnöke tegnapi tájékoztatóján elmondta: az internetes hírszolgáltatók robbanásszerű növekedése miatt csökken az igény a viszonylag drágább hírügynökségi hírek iránt. Tovább folytatódik a koncentráció, amelynek következtében zsugorodik a potenciális MTI-előfizetők száma. A médiapiacon hódító bulvárosodás miatt is leértékelődik a komolyabb hírek iránti igény, és ötvenmilliós bevételkiesést okozott, hogy a Magyar Rádió hat hónapig szüneteltette megrendelését - mondta az elnök.

A tavalyi létszámcsökkentéssel kapcsolatban jelezte: fájdalmas, de elkerülhetetlen lépés volt a két lépcsőben végrehajtott leépítés, amely során 27 százalékkal, 458-ról 334-re esett a munkavállalók száma. A Pénzügyminisztérium 418 millió forint támogatást adott erre a célra. Elmondta azt is, 2004-ben átvilágították a céget, majd elkészült az MTI stratégiai terve, amely 2004 és 2007 között kijelölte a legfontosabb feladatokat és irányokat. Elsődleges célként a szemléletváltást tűzték ki, s ennek lényege a termékközpontúságról átállni a piacközpontúságra. Az MTI marketing- és kereskedelmi igazgatóságai a jövőben még inkább ügyfélközpontúvá válnak - mondta az elnök. Emellett pedig újabb piacok felé szeretnének nyitni, újfajta szolgáltatásokat akarnak kínálni, több gyors- és rövidhírt is készítenek.

A hírlopásokkal szemben beígért (VG, 2005. március 30.) fellépéssel kapcsolatban az elnök jelezte: több száz levélben szólították már fel a híreikkel visszaélőket, hogy fejezzék be az MTI anyagainak illegális eltulajdonítását. Hangsúlyozta: százmillió forintos kárt okoznak a távirati irodának, így ha szükségessé válik, akkor jogi eszközökkel lépnek fel ellenük. Erre legkorábban az év második felében kerülhet sor.

A kedd este a felügyelőbizottság által is elfogadott üzleti terv megvalósításával azt remélik, hogy a cég - mérleg szerinti eredményét tekintve - három veszteséges év után 2005-re ötmilliós profitot érhet el, miközben 3,95 milliárdos költséggel és ráfordítással számolnak. Jelzésük szerint viszont 69 millióval tovább apad a belföldi értékesítési bevétel. A tavalyi létszámleépítés 480 millióval csökkenti a személyi ráfordításokat.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.