Az építőipar tartja el a kamionimportőröket
Az első fél évben 2500-zal kevesebb haszonjármű kelt el Magyarországon, mint az elmúlt év azonos időszakában, de ami leginkább meglepte a piaci szereplőket: a visszaesés szinte teljes mértékben a 3,5 tonnánál kisebb össztömegű kocsikat érintette.
Győző Gábor, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) elnöke szerint a kis- és középvállalkozásoknak nincs pénzük a 3-4 évente esedékes cserére, ezért a meglévő állományt használják, amíg tudják.
Hasonlóan vélekedik Kovács András, a Porsche Hungária Volkswagen haszonjármű-igazgatója, aki úgy véli, a vállalkozókat nem bátorítja beruházásokra, hogy nem látják a forint árfolyamának jövőjét, a politika pedig ellentmondó számokat közöl a gazdaság állapotáról. A piaci tapasztalatok szerint főleg az olcsó járművek forgalma csökkent, ami azt mutatja, hogy az elbizonytalanodott nem tehetős vállalkozások inkább kivárnak. Ez azonban nem érinti a Volkswagent, amely a Caddy modellel arat, s a Transporter is a tavalyi 12-ről 16 százalék fölé növelte piaci részesedését kategóriájában.
A piacon ugyanakkor nagy változásokat hozhat, hogy ismét kapható olyan 5-6 személyes kisáruszállító, amely adóügyi szempontból nem minősül személygépkocsinak: vételára, illetve üzemeltetési költségei után az áfa visszaigényelhető, és regisztrációs adót sem kell fizetni rá. Már csak az a kérdés, hogy a Volkswagenen kívül hány gyártónak van olyan modellje, amelylyel ez megoldható. Két és fél éve a két üléssoros, dobozos haszonjárművek vám- és adószempontból személyautónak minősülnek, s emiatt jelentősen visszaesett az ilyen kocsik értékesítése. Az importőr azonban átvágta a gordiuszi csomót, s a Transporter olyan változatát hozza be, amelynek négyajtós kabinja mögött teherplató húzódik. Erre készül Magyarországon a műanyag felépítmény, amely a dobozos kivitel karosszériaformáját mintázza.
Az 5-15 tonnás járművek forgalmának közel 20 százalékos visszaesése ellenére az idén mintegy ezerdarabosra teszi az összes márka idei eladásait Kasztreiner Péter, az Iveco-vezérképviselet kereskedelmi vezetője. Rámutatott ugyanakkor, hogy a korábban népszerű 7,5 tonnás össztömegű járművek értékesítése alól az EU-csatlakozás kihúzta a talajt. Ezekre a 3,5 tonna teherbírású járművekre ugyanis nem kellett nemzetközi fuvarengedélyt kérni.
A legnagyobb járművekkel kapcsolatban azt mondta a szakember, hogy az uniós csatlakozást követő nagy járműbeszerzések kezdenek visszaütni: az építőiparban használatos billencsek eladásának megduplázódása ugyan ellensúlyozza a távolsági vontatók eladásainak visszaesését, az azonban megjósolhatatlan, hogyan alakul a második fél év.
Az EU-csatlakozással leomlottak az adminisztratív korlátok, s már nemcsak mintegy ötezer gépkocsi vehet részt a nemzetközi szállítmányozásban, mint korábban, a kvótarendszer alapján, hanem négyszer annyi. Az állomány tavaly jelentősen bővült, mert sok 1-2 járműves kis cég vett kamionokat, hogy Nyugat-Európában megvesse a lábát, azonban ez nemigen sikerült - foglalja össze Győző Gábor, aki úgy tudja, túlkínálat van az uniós fuvarpiacon.
A piac nem tudja eltartani a fuvarozókat, akik visszafogják a beruházásokat, mivel a fuvardíjak nem követik a költségnövekedést - erősíti meg Wáberer György, a Wabeber's csoport vezetője, egyben a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnöke.
A Wabeber's csoport - amely két évvel ezelőtt 430, 2004-ben pedig csaknem 370 szerelvényt szerzett be - ugyanakkor az idén 4,5 milliárd forintért 290 vontatót, tehergépkocsit, pót- és félpótkocsit vásárolt, és az idei év második felében ismét jelentős vásárlásokat tervez. Mindezt annak ellenére, hogy a januárban bevezetett német autópályadíj miatt 800 millió forinttal nőttek a csoport költségei, és az üzemanyagárak megugrása is hárommilliárd forintos kiadásnövekedést jelent éves szinten. Mivel a regionális piacvezető cég és alvállalkozóinak járművei évente mintegy 200 millió kilométert tesznek meg Európa útjain, az első féléves beszerzések legnagyobb része a nemzetközi árufuvarozásban részt vevő kamionpark cseréjét szolgálja. A flotta átlagéletkora két év, és a négyéves járműveket sorra lecserélik, mert ezeket még jól el lehet adni, másrészt az újak kevesebbet fogyasztanak, és kisebb a szervizigényük.
A Waberer's az első fél évben a Volvótól 60, úgynevezett megaszerelvényt, 40 Volvo-Schmitz tandemszerelvényt, a DAF-tól pedig 50 vontatót vásárolt. A Schmitz ugyanakkor 110 megafélpótkocsit és 20 hűtőfélpótkocsit szállít a cégnek.
Sok vállalkozó idei reményei azért hiúsultak meg - mondja a piacról Wáberer György -, mert a szlovák és lengyel kamionosok éppen annyival olcsóbbak a magyaroknál, amennyivel mi olcsóbbak vagyunk a német és francia versenytársaknál. Emiatt belátható időn belül sok cég mehet tönkre, s ez a fuvarozói piac átrendeződéséhez vezethet.
Meg szerettük volna kérdezni a második legnagyobb fuvarozói csoport, a Révész tapasztalatait is, ám törekvésünk nem járt sikerrel. Pedig a Révész is vásárolt az idén: 90 Volvo áll kiszállítás alatt, és további 30 megrendelt járművet ebben a fél évben adnak át a vállalatnak.
A Volvo Hungária Kft. értékesítési igazgatója, Kovács Miklós lapunknak elmondta, hogy a múlt évvel ellentétben szinte megszűntek az egyedi eladások, és inkább a legfeljebb 30 darabos kis flották értékesítése folyik. A járműárak ugyanakkor "döbbenetesen esnek": tudomása szerint a piacon már csak 2-3 ezer euróval kerülnek többe a kis flottában értékesített kamionok, mint az 50-nél nagyobb darabszámú megrendelések esetében.
A 15 tonnásnál nagyobb gépkocsik forgalmazóit ugyanis tulajdonképpen az építőipari és az úgynevezett kommunális (utcaseprő, szemetes-, locsolókocsi) járművekre adott önkormányzati megrendelések tartják el. A szegmens piacvezetője, a Mercedes értékesítési vezetője, Nagy István kiemelte, hogy június végéig 127 ilyen Mercedes került a vevőkhöz. Az országos adatok szerint a nyerges vontatók forgalma 20 százalékkal esett a bázishoz képest, míg az alvázas kocsikból 66 százalékkal több, 660 fogyott, s ezek közül 470 kap kommunális szolgálatra alkalmas felépítményt. A német márka képviselete ugyanakkor arra is büszke, hogy az új Atego járműcsalád 7,5-15 tonnás tagjai szép értékesítési eredményt értek el a szegmens visszaesése ellenére.
Nálunk az eladások több mint egyharmadát tették ki a nem nemzetközi fuvarozásra szánt járművek - jelentette ki a második legnagyobb eladási számot elért Renault Trucks Hungária részéről Váncsodi Réka marketingvezető, hozzátéve: a piaci tendencia miatt nem hiszi, hogy a hat tonnánál nagyobb szegmensekben a márkák összes eladása elérné a tavalyi szintet. Építőipari járműveket ugyanis már nemigen vesznek a második fél évben. A cég az idén nem adott el nagyobb flottákat, mint tavaly, ehelyett 1-5 darabos megrendeléseket elégített ki, hiszen a kisebb helyi vállalkozásokat versenytársainál jobban eléri 11 tagú értékesítési hálózatán keresztül. A kereslet fenntartásával sincs különösebb gond, hiszen az új Magnum vontató megjelenése jó hatással volt az eladásokra.


