Felmondás az ügyvezetőnek
A vezető tisztségviselők a gazdasági társaság ügyvezetését az ilyen tisztet betöltő személyektől elvárható fokozott gondossággal kötelesek ellátni - hangsúlyozta a Fővárosi Munkaügyi Bíróság a következő perben.
Az ügy érintettjét ügyvezetővé nevezték ki, és az addigi határozatlan idejű munkaviszonyát ötéves határozott időtartamúvá alakították át. Alig telt el azonban két és fél esztendő, rendkívüli felmondással elküldték a cégtől. A volt ügyvezető vitatta az intézkedés jogszerűségét, és a cégtől több mint 17, 5 millió forintot követelt. A felmondás indokolása több kötelezettségszegést rótt a terhére, ezek közül mindössze kettőt talált megalapozottnak, ám a rendkívüli intézkedés alkalmazásához elégségesnek is a Fővárosi Munkaügyi Bíróság.
A társaság képviselője felszólította a felperest, hogy néhány napig ne történjen banki átutalás a cég számlájáról. Az ügyvezető azonban csaknem ötmillió forint átutalásáról rendelkezett az értesítés kézhezvétele után. A munkaügyi bíróság előtt azzal érvelt, hogy őt nem utasíthatták, az átutalások jogszerűek voltak, és egyébként is a cég érdekében kívánt eljárni. A bíróság a gazdasági társaságokról szóló törvényre utalva kifejtette: kétségtelen, hogy a vezető tisztségviselőt e minőségében a vállalkozás tagjai, illetve munkáltatója nem utasíthatják. Ez a szabály azonban nem érvényesül egyszemélyes gazdasági társaságnál, így az adott esetben sem, azaz a tag a vezető tisztségviselő hatáskörét elvonhatja, és részére utasítást adhat. Ilyenkor a tag döntése mentesíti az ügyvezetőt a felelősség alól. Lényegtelen, hogy a felperes miért szegte meg a tulajdonosi képviselő utasítását. Erre ugyanis nem volt lehetősége, így nem védekezhet az átutalások jogszerűségével vagy azzal, hogy egyébként az alperes érdekében kívánt eljárni - szögezte le a bíróság.
Önmagában is elégséges indoknak ítélte az igazságszolgáltató fórum azt, hogy eltűnt a cég egyik fontos és bizalmas adatokat tartalmazó szervere, és hollétére az ügyvezető nem tudott magyarázatot adni. A bíróság rámutatott: a vezető tisztségviselőtől elvárható a fokozott gondosság. Megengedhetetlennek tartotta, hogy éppen egy vezetők keresésével és kiválasztásával foglalkozó cég ügyvezetője ne tudjon arról, miként, hová tűnhetett el a társaság nélkülözhetetlen szervere. Minderre figyelemmel elutasította a volt vezető tisztségviselő keresetét.


