BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kikészülés helyett jól jön a lelki felkészülés

Nem csak a sportban, az üzleti életben sem választható ketté a hivatás és a magánélet - hangsúlyozta lapunknak Nagy Tímea. Az olimpiai bajnok vívó szerint azért fontos egy stabil érzelmi háttér és pozitív énkép kialakítása, mert sokszor a saját magunkkal kapcsolatos elégedetlenségünk rontja a teljesítőképességet. Ezek megléte azonban még nem elég egy-egy nagyobb akadály leküzdéséhez. Nagy Tímea Sydney-ben és Athénban sikerrel alkalmazta a "burokba zárkózás" stratégiáját. Ez valójában a külső ingerek erőteljes szelekciója, amikor csak az adott cél eléréséhez szükséges információkat "engedi be". Ilyen például egy halk edzői instrukció, de nem ilyen a többezres tömeg lármája vagy a gondolat, hogy otthon éppen kik izgulnak érte a képernyők előtt.

A másik technika, amely az üzleti életben is jól jöhet egy-egy komolyabb kihívás, erőpróba előtt, az a megoldandó feladat részcélokra bontása. Az olimpiai bajnok szerint ez azért hasznos, mert a kisebb lépések jobban korrigálhatók menet közben, tehát csökkentik a feladat pillanatnyi kockázatát és a stresszterhelést is. Így a döntések hatásai is jobban felmérhetőek, elemezhetőek. Ez a módszer vívás közben bevált, hiszen az ellenfél lépésről lépésre történő kiismerése és a megfelelő stratégia kidolgozása biztosabban vezet sikerhez, mint a huszáros roham.

Benyák András, a magyar műugró-válogatott szövetségi kapitánya szerint érdemes inkább "fordított gondolkodást" alkalmazni a megmérettetések előtt. Vagyis mérlegelni, hogy mi szükséges az adott cél eléréséhez, milyen állomásokon keresztül lehet odajutni, és hol tart most az, akinek mindezt meg kell lépnie.

A műugrásban igen fontos a rövid ideig tartó, de annál magasabb szintű koncentrációs képesség, ám ez csak megfelelő, mentális felkészüléssel lehetséges. Benyák András tapasztalatai szerint ha téthelyzet van, nem szabad a körülményekkel és a következményekkel foglalkozni, félre kell tenni a jövőre gondolást és a múlton kesergést, minden szempontból a "jelenben" kell maradni. Megfelelő szintű önismeret birtokában regisztrálhatók a szervezet azon jelzései, amelyek a feladat megoldására való készenlétet, ráhangoltságot jelzik. A műugróknál például a tekintet, a légzés és a testtartás mindenről árulkodik.

Nem tartja azonban a szövetségi kapitány jó stratégiának, amikor valaki a felkészülés alatt - legyen az sport vagy üzlet - előre kíméli magát, rápihen, abban bízva, hogy így jobban teljesít majd. Benyák András úgy véli, annak, aki megfelelően felkészült, nem ronthat a teljesítményén egy kis fáradtság.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.