BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kistérségi felnőttképzés EU-támogatással

Rendkívül nehézkes és bürokratikus a Nemzeti fejlesztési terv pályázati rendszere, és olykor értelmetlenül szigorú - mondta Balogh Réka, a Balatonszepezdi Népfőiskola és Közép-európai Képzési Központ igazgatója. Szerinte a magyarországi bonyolító partnernek sokszor nincs meg a megfelelő információja. Ennél is több nehézséget okoz azonban, hogy nagy a bizonytalanság, és menet közben változnak a követelmények. A népfőiskola esetében több mint fél évet csúszott a szerződéskötés, és ennek megfelelően a pénzek is késtek.

A Balatonszepezdi Népfőiskola ötvenmillió forint támogatást nyert a humánerőforrás-fejlesztés operatív program (hefop) keretében arra, hogy az észak-balatoni és a dél-bakonyi kistérségben EU-kompatibilissé formálják a közművelődési intézmények profilját. Az első 25 százalékos részletet csak májusban sikerült lehívni, ezzel azóta el is számoltak, a projekt tavaly novemberben megindult - mondta Balogh Réka.

A projekt keretében egy tanulási konzultációs központot és egy e-learning centrumot kívánnak létrehozni. Emellett felmérik a két kistérség tanulási szükségleteit, majd megfelelő programot és tananyagot fejlesztenek ki. De a szakemberképzés mellett a hálózatépítésre is hangsúlyt kíván fektetni a népfőiskola.

A hefop Felnőttképzés hozzáférésének javítása a rendelkezésre álló közművelődési intézményrendszer rendszerű bevonásával című kiírás keretében megvalósuló projektet kétéves időtartamra tervezték, és ehhez a pályázathoz önrész nem szükséges. Ez idő alatt mintegy háromszáz embert érint majd a projekt valamilyen formában a két kistérségben. Két célcsoportot különítettek el: 15-24 év közötti fiatalokat és 25-65 év közötti felnőtteket.

Balatonszepezdi Népfőiskola a Székesfehérvári Regionális Átképző Központtal, a Balatonfüredi művelődési központtal és a tapolcai Batsányi János művelődési központtal közösen valósítja meg a projektet - mondta el az igazgató.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.